A közösségi közlekedés fejlesztése lehet a klímaküzdelem kulcsa

A közösségi közlekedés, valamint a kerékpáros és gyalogos infrastruktúra nagyléptékű fejlesztése lehet a kulcsa a klímaváltozás elleni küzdelemnek - állítja egy tanulmány.
    

A Kaliforniai Egyetem hálózatához tartozó Davisi Egyetem és egy fenntartható közlekedésfejlesztéssel foglalkozó amerikai intézet (ITDP) kutatói szerint javaslataik megvalósulása esetén akár több mint 50 százalékkal csökkenthető lenne a városi közlekedésből származó szén-dioxid-kibocsátás 2050-ig, ráadásul az elkerülhető halálozások száma is évi 1,4 millióval mérséklődhetne.
    
Az ENSZ jövő héten kezdődő klímacsúcsa előtt megjelent kutatás lényegében a gépkocsiforgalomnál tisztább közösségi és nem-motorikus alapú (kerékpáros, gyalogos) közlekedés fejlesztését javasolja, valamint ezzel párhuzamosan az autóutak, garázsok és minden olyan infrastruktúra építésének lassítását, amely az autóhasználatot ösztönözné. Így a legkisebb "fájdalommal" a legnagyobb haszon lenne elérhető az éghajlatvédelem és a városlakók életminőségének javítása terén - vélekednek.
    
Michael Replogle, az ITDP ügyvezető igazgatója, a tanulmány egyik társszerzője szerint a változások legnagyobb akadálya a politikai vezetők és döntéshozók tétlensége és restsége, bár mint mondta, vannak arra utaló jelek, hogy egyre több politikus karolja fel az ötletet. A BBC Newsnak kifejtette: több ezer milliárd dollárnyi tőke áll készen arra, hogy a közösségi közlekedésbe való beruházásokba folyjon.
    
A tanulmány a komor forgatókönyvet is felvázolja: a jelenlegi trendek folytatódása esetén a városi közlekedésből eredő szén-dioxid-kibocsátás akár kis híján a 2010-es szint duplájára is nőhet 2050-re. "Az autóhasználat gyors felfutása révén a közlekedés az elmúlt időszak leggyorsabban bővülő karbonforrása volt a világon" - hangsúlyozta a szakember.  

http://www.bbc.com/news/science-environment-29207644


forrás: MTI
kép: http://www.bbc.com/