Az Örömódával tiltakoztak az emlékmű ellen

Beethoven Örömódáját énekelve tiltakoztak civilek szombat este a fővárosi Szabadság téren a német megszállás áldozatainak emlékére tervezett emlékmű ellen. Az Európai Unió hivatalos himnuszát Fischer Ádám karmester vezényelte.


A Kossuth-díjas karmester arról beszélt, nem szabad hagyni, hogy az európai értékek elvesszenek, még akkor is ragaszkodni kell hozzájuk, ha az unióval egyébként elégedetlenek vagyunk. A karmester bírálta a "Horthy-rendszer rehabilitációját", amely szerinte mostanában tapasztalható. Mint emlékeztetett: Horthy alatt vezették be a zsidótörvényeket és akkor "kapott szárnyra" az irredentizmus is.
  
A rendezvény szervezőinek tájékoztatása szerint már 75 napja tiltakoznak a Szabadság téren épülő emlékmű ellen, mivel azt történelemhamisításnak tartják. Elmondták azt is, hogy mindannyian civilek, de kérték a "demokratikus pártokat", hogy csatlakozzanak hozzájuk.
  
A közös éneklésre összegyűltek teljesen megtöltötték a tér Október 6. utcához közeli részét. A szervezők előzőleg ötszáz emberre számítottak, az eseményen azt hangoztatták, hogy a résztvevők száma jóval meghaladta várakozásaikat. A tömeg már este nyolc órakor gyülekezni kezdett, majd néhány próba után, kilenc óra körül együtt énekelték el az Örömódát.
  
A téren megjelent mások mellett Lendvai Ildikó, az MSZP volt elnöke, Magyar Bálint egykori szabad demokrata kulturális miniszter és Mécs Imre volt SZDSZ-es, majd szocialista országgyűlési képviselő.
  
A rendezvényt sok rendőr biztosította; élőkordonnal vették körbe az épülő emlékművet.

forrás: MTI
kép: http://www.magyarhirlap.hu