Jobbik: ki kell zárni a közéletből az egykori kommunista vezetőket

A Jobbik ki fogja zárni a közéletből az egykori kommunista vezetőket és eltávolítaná a szovjet emlékművet a Szabadság térről - erről Novák Előd, a párt alelnöke beszélt a főváros V. kerületében, az emlékműnél tartott pénteki sajtótájékoztatóján.  

Az ellenzéki politikus ismét felhívta a figyelmet a Jobbik három antikommunista követelésére, amelyet a párt választási programjában is rögzítettek: ezek az állambiztonsági múlt - különösen az ügynöklisták - feltárása, a kommunista vezetők kitiltása a közéletből és a kommunista luxusnyugdíjak megvonása.
   
Kifejtette: elsőként a múlt feltárására volna szükség, de 2060-ig titkosították az állambiztonsági múlt döntő részét, és a mai napig nem nyilvánosak az ügynöklisták sem. Szerinte komoly nemzetbiztonsági kockázatot is rejt, hogy állami cégek élén vagy a kormányban is lehetnek olyanok, akiknek az állambiztonsági múltja nem ismert, ezáltal zsarolhatók. A múlt feltárása után kerülhet sor az egykori kommunista vezetők kitiltására a közéletből - folytatta, és megjegyezte: az MSZP padsoraiban ülhetnek az MSZMP központi bizottságának egykori tagjai, például Kovács László vagy Kiss Péter. Azt gondolják, hogy még Gyurcsány Ferencnek sem lehetne a KISZ központi bizottsága egykori titkáraként az új rendszerben keresnivalója.
   
Az ellenzéki országgyűlési képviselő szólt arról is: a kommunista luxusnyugdíjak több ezer embert érintenek, évi több milliárd forintot jelentene, ha a vérbírókon, vérügyészeken át az MSZMP központi bizottságának tagjain keresztül az egykori legmagasabb szintű állami vezetőkig mindenkinek megvonnák a juttatását. Most csak a kitüntetések után járó nyugdíjpótlékokat, néhány ezer forintot vontak el, például Biszku Bélától is, aki saját nyilvános nyilatkozata szerint havi 268 ezer forintos nyugdíjat kap, miután idén emelték azt.
   
Novák Előd azt mondta: emellett eltávolítanák a Szabadság téri szovjet emlékművet is. "Több mint 10 éve a népharag elől kordonokkal kell védeni ezt a gyalázatot a Szabadságról elnevezett téren" - fogalmazott, hozzátéve: a Jobbik szerint semmi helye nincs itt, és ráadásul önkényuralmi jelképek is szerepelnek az emlékművön.
forrás: MTI