Vörösborfesztivál kezdődik pénteken Villányban

Neves pincészetek, pálinkaházak és kézművesek is kínálják termékeiket a Villányi Vörösborfesztiválon, amely pénteken kezdődik a baranyai kisvárosban.
 
forrás: MTI

kép: programturizmus.hu
Czinczár Attila, a rendezvény programjainak koordinátora az MTI érdeklődésére elmondta: a több mint két évtizede, hagyományosan október első hétvégéjén megtartandó esemény résztvevőit huszonöt borászat, négy pálinkaház és hatvan-hetven kézműves mellett a helyi éttermek, a helyszínre kitelepülő vendéglősök is várják.
   
Borokat a belvárosban felállított standoknál és a pincéknél
egyaránt lehet kóstolni. A gazdák nemcsak az elmúlt években évben készült primőr vagy nagy évjáratú, különleges boraikat kínálják, hanem az átlagosnál korábban kezdődött idei szüretnek köszönhetően új fehérborokat, rozékat és lehet, hogy már portugiesert is töltenek az érdeklődők poharába.
   
A fő látványosságnak a szombati szüreti felvonulás ígérkezik, de lesz hordócsapolás, borrendi avatás, veteránautó-kiállítás, gyerekműsor, régi képeslapokból kiállítás, tűzijáték, továbbá utcabál is.
   
Czinczár Attila kiemelte: a fesztivál három napján számos helyi művészeti együttes és országosan ismert előadó lép fel Villányban. Koncertet ad Radics Gigi, a Magna Cum Laude, Takács Nikolas és bemutatkoznak az Állami Népi Együttes táncosai is.
   
A vörösborfesztiválra az elmúlt évek tapasztalatai alapján mintegy 20-25 ezer embert várnak.