Belga Nagydíj - Vettel nyert

A címvédő és a pontversenyben élen álló Sebastian Vettel, a Red Bull német pilótája nyerte meg vasárnap a Forma-1-es Belga Nagydíjat, a világbajnoki sorozat 11. futamát.

forrás: MTI - kép: telesport.hu
Az idén ötödször, pályafutása során pedig 31-edszer diadalmaskodó, 26 éves Vettel mögött a spanyol Fernando Alonso (Ferrari) zárt a második, a brit Lewis Hamilton (McLaren) pedig a harmadik helyen.
    
A rajtot a pole pozícióból kezdő Lewis Hamilton (Mercedes) jól kapta el, ám néhány kanyarral később megelőzte őt a második helyről induló Vettel, mögöttük pedig a szintén német Nico Rosberg előzte meg az idény végén búcsúzó Mark Webbert. Az első kör végén így Vettel, Hamilton, Rosberg volt a sorrend, a negyedik helyen pedig már a kilencedikről indult Alonso haladt, utána pedig Webber és Jenson Button száguldott. A hatodik körben a kétszeres világbajnok Alonso megelőzte Rosberget is, és feljött a harmadik helyre. A vb-pontversenyben második Kimi Räikkönen viszont csak a kilencedik helyen autózott.
     
Az első kerékcseréket követően Vettel megőrizte éllovas pozícióját, őt némileg lemaradva Alonso és Hamilton követte, majd Rosberg és Webber következett. Hátrébb Räikkönen látványos előzésekkel próbált javítani helyzetén. A mezőnyben utolsóként Romain Grosjean ment ki a boxutcába bő féltávnál, a 23. körben. Három körrel később Räikkönen fékhiba miatt feladta a versenyt, ezzel eldőlt, hogy nem tudja tovább javítani rekordját, azaz sorozatban 28. versenyén is pontot szerezni.
    
Pastor Maldonado és az ötödik helyről rajtolt Paul Di Resta karambolozott a boxutca bejáratánál, utóbbi kiállni kényszerült, majd a legjobbak sorra jöttek másodjára is kereket cserélni. Vettel maradt az első helyen, mögötte Alonso, Hamilton, Rosberg és Webber haladt tíz körrel a vége előtt. A hátralévő időben - noha sokan tartottak a hajrára esetleg megérkező esőtől - már nem változott a helyzet, így az összetettben immár 46 ponttal vezető német sztár és a Red Bull nagy lépést tett sorozatban negyedik világbajnoki címe felé.
    
A világbajnoki sorozat következő versenyét, az Olasz Nagydíjat két hét múlva rendezik Monzában.