Rezsicsökkentés - Fidesz: a baloldal le akarja járatni a rezsicsökkentés melletti összefogást

A Fidesz szerint a baloldal minden nap támadja a rezsicsökkentést, holott eddig több mint kétmillió állampolgár állt ki amellett - reagált a nagyobbik kormánypárt a Demokratikus Koalíció (DK) állításaira szombaton.  

Az ellenzéki párt a miniszterelnökhöz és az ombudsmanhoz fordul a rezsicsökkentéssel kapcsolatos aláírásgyűjtő ívek miatt, mert feltételezésük szerint a támogató aláírások egy része hamisítvány, és az aláírásgyűjtők visszaéltek az állítólagos támogatók személyes adataival. Közleményükben emlékeztettek arra, hogy Orbán Viktor miniszterelnök levélben mondott köszönetet azoknak a magyar állampolgároknak, akik aláírásukkal támogatták a kormány rezsicsökkentő akcióját. A DK ugyanakkor azt állítja, hogy sok címzettről derült ki, hogy "eszük ágában sem volt aláírni az ívet", sőt némelyek nem is tehették: például egy kilenc éve elhunyt debreceni polgár is kapott ilyen köszönőlevelet.
   
A Fidesz szombati közleményében hangsúlyozza: köszönőlevelet csak azok kapnak, akiknek az adatai szerepelnek az aláírásgyűjtő-íven. Ha olyasvalaki kap köszönőlevelet, aki nem írta alá, akkor az azt jelenti, hogy valaki tudatosan és rossz szándékkal visszaélt az illető személy adataival - írták. "A baloldal rezsiellenes gyűlöletkampányát és erkölcsi állapotát elnézve erős a gyanú, hogy ők maguk azok, akik - az eszközökben nem válogatva - le akarják járatni a rezsicsökkentés melletti összefogást" - áll a kormánypárt közleményében.
   
Hangsúlyozzák: a Fidesz elkötelezett a rezsicsökkentés végrehajtásában, még ha a baloldal és az EU el is törölné azt a bankadóval együtt.
forrás: MTI