Előléptették Pintér Sándor belügyminisztert

Áder János államfő szerdán nyugállományú vezérezredessé léptette elő Pintér Sándor belügyminisztert.  

Az erről szóló köztársasági elnöki határozat a Magyar Közlöny legfrissebb számában jelent meg. E szerint Pintér Sándor nyugállományú rendőr altábornagyot – a miniszterelnök javaslatára – július 3-ai hatállyal léptették elő nyugállományú rendőr vezérezredessé.
   
Pintér Sándor 1948. július 3-án született Budapesten. Tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karán kezdte, 1978-ban a Rendőrtiszti Főiskolán, majd 1986-ban az ELTE jogtudományi karán diplomázott.
   
1991 márciusától Budapest rendőrfőkapitánya, majd 1991 szeptemberétől országos rendőrfőkapitány volt, 1996-ban ment nyugdíjba. Az első Orbán-kormány megalakulásakor belügyminiszterré nevezték ki, ezt a posztot 1998 és 2002 között töltötte be. A második Orbán-kormány megalakulása, 2010 májusa óta ismét ő vezeti a belügyi tárcát.
forrás: MTI