Jobbik: Bajnai "az idegen érdekek képviselője"

A Jobbik parlamenti frakciója szerint a napnál is világosabb, hogy Bajnai Gordon "az idegen érdekek képviselője", a külföldi multinacionális cégek és a Bilderberg-csoport magyarországi helytartója.    

Z. Kárpát Dániel, a Jobbik frakcióvezető-helyettese az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt írta: nemrég látott napvilágot, hogy Bajnai Gordon pártját, illetve alapítványát külföldről pénzelik.
   
Az ellenzéki párt szerint arról sem lehet megfeledkezni, hogy "a jelentős állami befolyással rendelkező Mol és OTP is – vérlázító módon – több tízmillió forintot pumpált a Haza és Haladás Alapítványba".
   
Azt írták: most az is kiderült, hogy "a milliárdos bukott miniszterelnöknek" és családjának cégei Ausztriában adóznak, ott fizetik a közterheket, Bajnai pedig évek óta gondosan építgeti üzleti hátországát.
   
A Jobbik szerint "a külföldről pénzelt" Együtt vezetői mind gazdaságilag, mind nemzetbiztonsági szempontból óriási veszélyforrást jelentenek.
   
Az ügy előzménye, hogy a Heti Válasz csütörtökön arról írt, Bajnai Gordonnak a szüleivel közös befektetési cége Ausztriában adózik.
   
Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője ezt sajtótájékoztatóján úgy kommentálta, hogy a volt kormányfő ismét lebukott, miután kiderült, neki és családjának komoly üzleti érdekeltségei vannak külföldön.
   
Az Együtt-PM szövetség közleményt adott ki, ebben azt írták, Bajnai Gordon minden jövedelme után Magyarországon adózik.
   
Tájékoztatásuk szerint Bajnai Gordonnak egyetlen, a szüleivel közös ausztriai vállalkozásban van kisebbségi tulajdonrésze. A cégnek azonban nem aktív tagja, a döntéshozatalban nem vesz részt, onnan pénzt semmilyen jogcímen nem vett és nem vesz ki, így adófizetési kötelessége sem keletkezhetett Ausztriában. Jövedelmei után teljes egészében Magyarországon adózik, még a külföldi tanácsadói tevékenysége után is - közölte az Együtt-PM.
   
Egy másik közleményben pedig azt írták, Bajnai Gordon személyiségi jogi pert indít a Fidesz szóvivője ellen, mert Zsigó Róbert sajtótájékoztatóján "ismét átlépett egy határt", amikor azt mondta, "Bajnai Gordon és családja így valószínűleg milliárdokkal károsítja meg Magyarországot".
forrás: MTI