Történelmi választás lesz 2014-ben Magyarországon

Mesterházy Attila, az MSZP elnöke szerint történelmi választás lesz 2014-ben Magyarországon, a szocialista párt ennek megfelelően készül rá.   

A szocialisták elnöke kedden Békéscsabán sajtótájékoztatón azt mondta: a Fidesz is elkezdte a kampányt, "kampánykormányzás" folyik az országban, amire a szocialista pártnak is "tempóváltással" kell reagálnia.
  
Megjegyezte: az MSZP az Együtt 2014 - Párbeszéd Magyarországért választási szövetség mellett minden olyan, kormányváltást szorgalmazó párttal együtt kíván működni, amelyikkel azonos a cél, "szétrobbantani azt a centrális teret", amelynek kiépítésére a miniszterelnök törekedett.
  
A 2014-es választás kampányának várható stílusáról szólva Mesterházy Attila megjegyezte: nem kampány lesz, "hanem harc, élet-halál küzdelem". A Fidesz "semmilyen eszköztől nem fog visszariadni" - tette hozzá.
  
Mesterházy Attila szólt pártja gazdasági programjáról, amely a munkahelyteremtésre és a gazdasági növekedésre fókuszál. A kis- és a közepes vállalkozásokon különösen nagy az adóteher, nem jutnak hitelhez, és nem találnak piacot - mondta
  
A trafikpályázatokra és a földpályázatokra utalva az MSZP elnöke megjegyezte: úgy látszik, ilyen a Fidesz "működési mechanizmusa".
  
A szekszárdi Fidesz-képviselő trafikpályázattal kapcsolatos keddi nyilatkozatára reagálva Mesterházy Attila kifejtette: ha igaz az, amit a képviselő mond, hogy részesei voltak a pályázati elbírálásnak, akkor ezzel bűncselekményt is elkövettek, hivatali hatalommal való visszaélést.
  
Hadházy Ákos helyi fideszes képviselő a hvg.hu-nak adott interjúban azt mondta, hogy Szekszárdon politikai egyeztetésén véleményezték a trafikpályázaton induló jelöltek listáját a helyi kormánypárti képviselők
  
Mesterházy Attila emlékeztetett arra, hogy hétfőn a legfőbb ügyészhez fordult a kiskereskedelmi dohánykoncesszióról szóló pályázatok ügyében, kedden pedig Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszternek tette fel azt a kérdést, hogyan kerülhetett a Fidesz választókerületi elnökeihez a pályázók listája, hogyan érvényesítették a pályázatok elbírálásánál az általuk megfogalmazott kéréseket. "Csak Szekszárdra adták-e oda a Tolna megyei listát, vagy minden megyében hasonlóképpen történt a pályázatok elbírálása és a helyi +Fidesz-potentátok+ dönthettek róla?" - összegezte kérdését az MSZP elnöke.
  
Kifogásolta, hogy sokan azért nem pályáztak, mert a meghirdetett profitráta mindössze négy százalék volt, majd azt a nyertesek kihirdetése után Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár "egy törvénymódosítással tíz százalékra emelte" és a miniszterelnök azt mondta, hogy további két százalékkal szeretné emelni. Mesterházy Attila hangsúlyozta: a tizenkét százalékos profitráta morálisan és jogilag is elfogadhatatlan.
  
Lázár János a hétfői kormányszóvivői tájékoztatón azt mondta: Orbán Viktor miniszterelnök határozott álláspontja, hogy tíz helyett - Ausztriához hasonlóan - tizenkét százalékos árrést kellene garantálni a trafiktörvényben a dohány-kiskereskedőknek. Az államtitkár - aki egy a parlament előtt lévő javaslatban tízszázalékos árrést szorgalmazott - közölte, kéri a Fidesz-frakciót, hogy fontolja meg a kormányfő javaslatát. Arra a felvetésre, hogy miért csak a trafikpályázatok eredményhirdetése után javasolta a garantált árrést, Lázár János azt mondta: már februárban beszélt erről egy interjúban, és ezt kérték a kiskereskedők is.
forrás: MTI