Kimagasló nézettséget ért el Michelisz futama

A WTCC túraautó-világbajnokság hétvégi magyar futama kiemelkedő nézettséget ért el a Dunán - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) hétfőn az MTI-vel.
 
A hazai versenyző, Michelisz Norbert szurkolótáborából 165 ezren a tévén keresztül izgulták végig a futamokat. A felnőtt népesség körében ez 8,9 százalékos közönségarányt jelentett, ami többszöröse a csatornaátlagnak - olvasható az MTVA-nak a Nielsen Közönségmérés adataira hivatkozó közleményében.
 
A kereskedelmi célcsoportban (18-49 évesek) a 11,1 százalékos közönségarány több mint hatszorosa a csatornaátlagnak, míg a 18-59 éves férfiak körében a közönségarány 15 százalékos volt.
 
A közvetítésbe csaknem 600 ezer ember kapcsolódott bele rövidebb-hosszabb időre, a legnézettebb percben (14:57-kor) pedig 221 ezren izgultak egyszerre a magyar versenyző sikeréért.
 
A közlemény szerint a tavalyi szezonhoz képest is kiemelkedő ez a nézettségi szint, hiszen 2012-ben a magyar futamot 93 ezren nézték.

forrás: MTI