Több autót elszállítottak a fővárosi Kossuth térről

Hétfőn bírságoltak a fővárosi Kossuth Lajos téren, és több autót el is szállítottak a tér átépítése miatt.   

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn az MTI megkeresésére kifejtette: a kivitelező múlt péntek délben tette ki a megállni tilos táblákat, szombat délelőtt pedig lezárták a területet. A Kossuth téren tilosban várakozó járművek elszállítása a 2-es villamost pótló autóbusz közlekedésének, megállóhelye használatának biztosítása érdekében halaszthatatlanul sürgős volt - írta a BKK.
    Hozzátették, hétfőn a központ írásban felkérte a fővárosi közterület-felügyeletet, hogy a szabálysértési bírságot, illetve az elszállítás költségeit csak azokkal a járművezetőkkel téríttessék meg, akik esetében egyértelműen bizonyítható, hogy a megállni tilos táblák kihelyezése után álltak a megállási tilalom által érintett szakaszokra.
  
Az Országgyűlés Hivatala március 28-án közölte, hogy a KÉSZ Építő és Szerelő Zrt. nyerte a rekonstrukcióra kiírt fővállalkozói pályázatot. Az átalakítás célja, hogy a jelenleginél átgondoltabb térszerkezet mentén újuljon meg a Kossuth tér és környéke. A Steindl Imre Program keretében egyebek között új mélygarázs, térszint alatti látogatóközpont és parlamenti múzeum jön létre a 2014-re zöldebbé váló téren. A rekonstrukció során egy korzót is létrehoznak a Duna-parti oldalon - írták.
  
A BKK múlt pénteken közleményben tudatta: a tér átépítése miatt megváltozik a 2-es villamos menetrendje és a közúti közlekedésben is jelentős változások lépnek életbe. A 2-es villamosok várhatóan augusztus végéig a Közvágóhíd végállomás és a Kossuth Lajos téri ideiglenes végállomás között közlekednek. A Kossuth tér és a Jászai Mari tér között 2V jelzéssel villamospótló busz szállítja az utasokat. A téren kijelölt kerékpárút ideiglenesen - egy-két hétig - még használható, de utána azt is lezárják a Markó utcától - írta a BKK.
forrás: MTI