Mangalicafesztivál Debrecenben

Az elmúlt húsz évben negyvenötszörösére nőtt a mangalicaállomány Magyarországon, és a sertésstratégia részeként a jelenlegi 60 ezres kocaszámot 2020-ig 150 ezerre kívánják növelni - mondta a Mangalicatenyésztők Országos Egyesületének elnöke a hétvégi Debreceni Mangalica Fesztivál szerdai beharangozó sajtótájékoztatóján.   

1991 nyarán mindössze három mangalicatenyésztő volt az országban, 198 mangalica kocával. Jelenleg 150-en tenyésztik az őshonos magyar állatot, a regisztrált tenyészkocák száma 9 ezer, s évente 60 ezer hízót állítanak elő, ami a magyar sertésállomány két százaléka - mondta Tóth Péter az MTI érdeklődésére.

Tájékoztatása szerint ebből 40 ezer állatot házi vágás keretében értékesítenek, 20 ezer kerül vágóhídra. Utóbbi mennyiség felét exportálják főként Spanyolországba, Japánba, Németországba és Hollandiába.

A hétvégi Debreceni Mangalica Fesztiválon 12 tenyésztő lesz jelen - közölte Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen stratégiai alpolgármestere, jelezve, hogy ezzel megkezdődik a cívis város idei gasztronómiai nagyrendezvény-sorozata.

A fesztiválra amerikai szakmai vendégeket is várnak, az idei évtől ugyanis az Amerikai Egyesült Államok megnyitotta piacát a magyar mangalica előtt - jegyezte meg Papp László.

A rendezvényen a tenyésztők és kistermelők mellett kézműves termékek készítői, iparművészek is bemutatkozhatnak. A fesztivál idei programjából sem maradhat ki az élőállat-kiállítás: a nagytemplom előtt felépülő karámokban szőke, vörös és fecskehasú mangalicákat láthatnak majd az érdeklődők.

forrás: MTI