Egy kis emberség...

Mélységes felháborodásomat szeretném megírni Önöknek egyik alkalmazottjuk miatt.


40 hetes várandós kismama vagyok, mivel túlhordásos, így kétnaponta kell kórházba járnom. 

Hazafelé a Bosnyák téren várakoztam a 173-as buszra, és mivel a havazás miatt csúszósak az utak, egyensúly hiányában nem az volt az első dolgom, amikor a busz feltűnt, hogy előkészítsem a jegyemet. Az első ajtónál szálltam fel, és mivel volt a sofőr mögött közvetlenül egy hely, hát leültem. 

Magyar ember nem szívesen adja át délután az ülőhelyét, én pedig kellően pocakos vagyok ahhoz, hogy szerettem volna leülni. Kiszedtem a jegyem a táskámból, az ajtó becsukódott, bedugtam a jegyet az érvényesítőbe, egy hölgy szólt, hogy "jegyeket, bérleteket", és azzal a lendülettel kihúzta a kezeletlen jegyemet a gépből. Majd kijelentette, hogy ezzel a művelettel már elkéstem. Mondtam neki, hogy nem mozgok úgy mint rég, a kezem is vizesedik, de nem értem, miért ne érvényesíthetném a jegyemet. Egyből a magas "c"-t ütötte meg a hangneme, emberként is, és főleg nőként is méltatlanul beszélt velem. Egyből kijelentette, ha panaszom van, hívja a közterületest. Normális hangnemben válaszoltam neki, hogy erre nincs szükség, csak miért nem érti meg, hogy nem potyautas vagyok, csak kismama. Erre kijelentette, hogy ez nem betegség, csak állapot, és válasszak, helyszínen fizetek 8000-et, vagy csekken fizetek 16ezret. Így a baba születése előtt pár nappal nem hiányozna egy 16 ezer forintos kiadás, így a helyszíni 8ezer forintot választottam. Utastársaim szóltak már rá a végén, hogy egy kis emberség lehetne benne, és viselkedhetne szebben is, hiszen mondtam, hogy kifizetem a helyszínen a bírságot.


Kifizettem (a mellékelt pótdíjszelvény alapján) a nem jogos büntetést, de sírva szálltam le a buszról, mert emberként úgy bántak velem, ráadásul egy nő, mint egy rühes kutyával.

Mivel utólag láttam, hogy a helyszíni pótdíjfizetés esetén "reklamációnak helye nincs" (évek óta bérletet veszek, csak most járok jeggyel, amióta szülési szabadságon vagyok), (amit ugye nem közölnek a helyszínen), szeretném, ha büntetésemből legalább egy illemtan órára elküldenék az 5168-as számú jegyellenőr kollégát, mert ez a hangnem nem méltó egy emberhez sem.