Barbara Walters visszavonul a televíziózástól

Barbara Walters, az amerikai televíziózás egyik emblematikus alakja 2014-ben visszavonul - közölték csütörtökön egybehangzóan az újságíróhoz és az ABC televízióhoz közel álló források.
   
A 83 éves Walters, aki több mint fél évszázadot töltött a pályán, hamarosan maga is tájékoztatja a nézőket elhatározásáról. 1976-ban ő volt az első nő, aki egy vezető amerikai televíziós hálózat esti híradójának társ-műsorvezetője lehetett. Az ABC televízió a híres televíziós személyiség távozása előtti hetekben több műsorral is tiszteleg majd életműve előtt.

Walters az Egyesült Államok televíziós világának egyik legismertebb interjúkészítője volt, aki Richard Nixon óta az összes amerikai elnököt megszólaltatta. Nyilatkozott neki a világ több vezetője is, köztük Fidel Castro, Margaret Thatcher és Szaddám Huszein.

Televíziós pályafutását 1961-ben szövegíróként kezdte az NBC-nél. Volt az ABC Evening News műsorvezetője, az ABC televízió tudósítója és a 20/20 című magazinműsor producere és házigazdája. Barbara Walter jelenleg az ABC hálózatán az általa kitalált The View című női talk-show műsorvezetője.

Walters 2010-ben nyílt szívműtéten esett át. Januárban eszméletét vesztette és agyrázkódást szenvedett, majd bárányhimlőt diagnosztizáltak nála.


forrás: MTI