A vasutasok tiltakozó akciókra is elszánták magukat

A Vasutas Szakszervezetek Szövetsége (VASZ) elszánta magát, hogy április második hetétől tiltakozó akciósorozatba kezd az országos bérajánlásra vonatkozó megállapodás kikényszerítése érdekében - közölte a szövetség az MTI-hez eljuttatott közleményében, amelyet a hétfői rendkívüli elnökségi ülésről adott ki.
  
A Mozdonyvezetők Szakszervezetét, a Vasutasok Szakszervezetét és a VDSzSz Szolidaritást tömörítő VASZ elnöksége döntött arról is, hogy felkéri a kormányt a köztulajdonban lévő vállalatokra vonatkozó bérajánlás megtételére.
  
A közlemény szerint a bérajánlás létrejöttét továbbra is "a Vállalkozók Országos Szövetsége akadályozza", egyedüliként a munkaadói konföderációk közül. Amennyiben továbbra sem bírálják felül álláspontjukat, és emiatt nem jön létre a bérajánlás, a VASZ elindítja tiltakozó akcióját, amelyhez más szakszervezetek csatlakozására is számít - tudatták.
  
A vasutas szakszervezetek az idei évre az éves inflációt lefedő 4-5,2 százalékos, január elsejétől visszamenőleges hatályú bérfejlesztést tart elfogadhatónak.  

A közlemény hangsúlyozza: a MÁV csoport cégeinél öt éve nem volt reálkereset-fejlesztés, ez a mintegy huszonötezer vasutas munkavállalót képviselő VASZ szerint tarthatatlan.

forrás: MTI