Szabálytalan az új Williams

Éppen csak bemutatták, a technikai igazgató pedig még alig magyarázta el, miért szabályos a megoldásuk, az FIA máris jelezte, mégsem az. A Caterham után minden bizonnyal a Williams is módosítani kényszerül kipufogóján.


Mint arról már beszámoltunk, a kedd reggel bemutatott Williams FW35 kipufogó-megoldása számos szakértő figyelmét felkeltette. A kipufogógázokat a Coanda-effektus hatásával elvezető vájat tetején ugyanis egy kis lap volt megfigyelhető a kék autó hátulján – hasonló módon és céllal, mint amit a Caterhamen láthattunk Jerezben. Mégis teljesen másként

Miután James Allison, a Lotus technikai igazgatója két hete kifogásolta utóbbi istálló megoldását, a csapat később el is távolította a vájatban elhelyezett terelő lapot. Az ok igen egyszerű: a szabályok kimondják, a kipufogó mögött nem nyitható csatorna. Márpedig a Coanda vájatában elhelyezett vízszintes lap alatt egy minden oldalról zárt csatorna keletkezett.

A Williams mégis valami hasonló megoldással kísérletezett a barcelonai teszt első napján – rámutatva a vonatkozó szabály egy hiányosságára. A grove-iak a zöld riválisoktól eltérően ugyanis nem a vájat belsejébe, hanem annak tetejére helyeztek egy vízszintes lapot – mintegy a karosszéria részeként. Ezzel pedig lényegében megfeleltek a szabályoknak: a kipufogó mögötti rész nem csatorna, hiszen felülről nyitott – mégis van teteje…

Az ötlet kapcsán a riválisok is elismerően bólogattak. A sauberes Matt Morris és a mercedeses Ross Brawn a mai tesztnap folyamán egyöntetűen szabályosnak vélte Mike Coughlanék megoldását: „Talán körmönfontnak tűnhet, de ha a szabályt szóról szóra nézzük, a Williams biztos talajon jár.” – idézi Brawnt az Auto Motor und Sport.

Kollégája, Coughlan nem véletlen nyilatkozta tehát a nap folyamán magabiztosan, hogy míg a Caterham egyértelműen illegális megoldást választott Jerezben, az ő változatuk megfelel a szabályoknak.

Csak éppen a szellemiségének nem. Az FIA részéről ugyanis Charlie Whiting máris összehívta a csapatok szakembereit, hogy tisztázza, nem engedik elmenni őket ebbe a Williams által mutatott kétes irányba.

„A járat oldalfalainak függőlegesnek kell lenniük, fent pedig nem érhetnek össze.” – nyilatkozta Whiting. „Nem szeretnénk, ha új csatornákat nyitnának meg. Márpedig mindenféle borítás – legyen az nyitott vagy zárt – szembemegy ezen törekvésünkkel.”

A szigor nem véletlen. A grove-i tervezők ugyanis egy újabb szürke foltra mutattak rá a szabálykönyvben. Ha úgy tetszik, pontatlanságra. Mint arra Ross Brawn felhívta a figyelmet, a Williams által követett értelmezéssel a kipufogókat a jövőben akár be is boríthatnák. Úgy képezve csatornát a forró gázoknak, hogy egyúttal a szabály által előírtaknak is megfelelnének.

„A járatot akár teljes hosszában befedhetnék felülről, középen pedig vághatnánk egy keskeny nyílást, hogy a szabály szövegének is megfeleljünk. Az FIA-nak viszont ez nem tetszene. Személy szerint ugyanakkor nem látok különbséget e között és a Williams megoldása között.”

Valószínűleg az FIA sem látna, s miután ebben az esetben nehéz lenne megvédeni álláspontjukat, jobbnak látják már most elejét venni a kreatív szabályértelmezéseknek.  


forrás: hírado.hu