Sínen van a Magyar Nagydíj szerződéshosszabbítása

Gerstl Péter, a Hungaroring Sport Zrt. nemzetközi kapcsolatokért felelős alelnöke szerint továbbra is minden jel arra utal, hogy az idén megszületik a megállapodás a Formula–1-es Magyar Nagydíj 2021-ig tartó jövőjéről. 


„Bernie Ecclestone novemberben Abu-Dzabiban biztosított a 2016-ban lejáró szerződés meghosszabbításáról – mondta Gerstl Péter, hozzátéve, ahhoz, hogy az idén aláírják a 2017-től 2012-ig szóló szerződést, a kormánnyal és Ecclestone-nal is további egyeztetések szükségesek. – Egyik félben sincs jogunk és okunk kételkedni.”

A sportvezető elmondta, a jelenlegi, 2016-ig szóló szerződés kitöltését semmi sem veszélyezteti.

„Az a házi feladatunk, hogy az FIA által biztonsági okokból előírtaknak eleget tegyünk. Ezt, csakúgy, mint eddig, meg is tesszük. Az orvosi központ is átalakul. A régit már lebontottuk, épül az új, minden követelménynek megfelelő ambulancia. Mi több, a nemzetközi sajtóközpont korszerűsítését is elvégezzük, figyelembe véve az FIA és a FOM előírásait” – mondta Gerstl.

A Hungaroring Sport Zrt. nemzetközi kapcsolatokért felelős alelnöke szerint a stadionrekonstrukciós beruházások sorába illő átépítés anyagi feltételei biztosítva vannak. 

„A szerződés meghosszabbításához és az ehhez szükséges munkálatok elvégzéséhez a magyar kormány elvi támogatása biztosított. A Magyar Nagydíj a magas jogdíj és a 2016 utáni átépítés költségei ellenére is nemzetgazdasági szinten folyamatosan jelentős bevételt jelent a költségvetésnek, nem szólva az országimázsról.

Ez az egyetlen világverseny, amelynek Magyarország immáron csaknem három évtizede otthont adhat” – mondta Gerstl.

forrás: NSO.hu