Stefano Domenicali elmondása szerint abban bízik, az új autó elég jó lett ahhoz, hogy újra a vb-címért harcoljon.
„A legfontosabb dolog, hogy Fernando és Felipe [Massa] számára versenyképes autót biztosítsunk” – fogalmazott a csapatfőnök. „Nem hinném, hogy számíthatunk arra, hogy az autónk sokkal gyorsabb lesz a többiekénél – de azért fantasztikus volna.”
„Két lábbal a földön kell járnunk, és olyan autóval kell előállnunk, mely képes felvenni a versenyt riválisainkkal.”
A szakember hozzátette, azért döntöttek úgy, hogy egy panellel eltakarják az F138-as versenygép kacsacsőrét, mert úgy vélik, ez növeli annak teljesítményét is.
„Szerettünk volna ebbe az irányba elmenni, mert az egész projekt a teljesítményt volt hivatott növelni ezen a területen. Ráadásul sokkal szebb is!”
A gárda kétszeres világbajnoka, Alonso hozzátette, egyelőre lehetetlen megmondani, mennyire lesznek versenyképesek 2013-ban.
„Az élen csak tizedek jelentik a különbséget. Tizedek, melyek nem megfigyelhetők akkor, ha csak ránézünk az autóra” – fogalmazott a spanyol.
„Néha nem tudja az ember, egy bizonyos autó miért uralkodik. Muszáj pályára gurulnunk, hogy lássuk, mennyire is versenyképes az új modell.”
forrás: hírado.hu