Hamilton: Rosberget alulértékelik

A Williamsnél nagy tehetségnek tartották, a Mercedeshez igazolását követően pedig úgy tűnt, Michael Schumacher oldalán végre bizonyíthat. Hamilton szerint Rosberg nagy harcos. 



Nico Rosbergről továbbra is elég nehéz eldönteni, mennyire erős versenyző. Ennek oka persze főként az, hogy a hétszeres világbajnok mercedeses teljesítményét is elég nehéz megítélni. 

Ahogy haladtunk előre az időben, Schumacher annál erősebbé vált második karrierjében, s bár az eredmények nem mellette szóltak, 2012-ben tulajdonképpen így is egyenrangú ellenfelek voltak Rosberggel.

De vajon kivel szemben érte el a fiatalabb német a jobb eredményeket? Egy a fénykorán már rég túllévő, kiöregedett veteránnal, vagy netán egy még hattyúdalában is fel-felcsillanó tehetségű rekordbajnokkal szemben? 

A választ Lewis Hamiltonnal eltöltött első éve adhatja meg számunkra: az angolról ugyanis egyértelműen tudjuk, csúcsformában van, és a mezőny egyik legjobbja. Az érintett mindenesetre máris úgy tartja, új csapattársát nem szabadna alábecsülni.

„Nicót alulértékelik.” – fogalmazott Hamilton a L’Equipe-nek. „Hihetetlen nagy harcos, erről mindenkit biztosíthatok!”

2008 bajnoka szerint már csak emiatt is szép jövő vár csapatára. Az angol ugyanis úgy véli, kettejük vetélkedése mindkét fél számára előnyös lesz: minél jobban teljesít ugyanis egyikük, annál többet hoz majd ki a másikból is.

„Ha valaki a legjobbá akar válni, szüksége van valakire, aki elviszi őt a határokig. Nico azon versenyzők egyike, aki képes erre.” – vetítette előre Hamilton.

forrás: motorsportal.hu