Elek: A Valcea ellen lesz az all in

Előtte akár félgólos győzelmet is aláírt volna a szlovén Krim Ljubljana ellen a női kézilabda BL-ben (a végén néggyel, 30–26-ra nyertek a népligetiek Dabason) az FTC-Rail Cargo Hungaria edzője Elek Gábor, aki a Valcea elleni hazai meccset érzi majd „pókeresen szólva all innek”. A tréner a Digi Sport Reggeli Start című műsorában Tomori Zsuzsanna nagyszerű hozzáállását emelte ki, amivel felpörgött a találkozóra, miközben hét elején még kételkedett a győzelemben. Elek szerint a csoportelsőség a tét a Ferencváros számára, de a kiesés is benne van a pakliban.



„Naná, hogy aláírtam volna előre ezt a négygólos különbséget, még a félgólos győzelmet is. Azért hívtam fel a lányok figyelmét két perccel a vége előtt az utolsó időkérésemkor a csoportelsőségre, mert Valceában elkapkodtuk a finist. Egyáltalán nem mindegy, hogy ezúttal négy gólról mehetünk a kinti csoportmeccsre Ljubljanába” – mondta a műsorban Elek Gábor.

Arra a kérdésre, mit kért a játékosaitól a szünetben egygólos hátránynál, Elek azt válaszolta: „Két dolgot: az egyik, hogy érezzék most már testközelből, nem lehetetlen ezt a meccset megnyerni, viszont ennyi hibával a folytatásban nem fog menni. Miután a szlovénok kapusára nem készültünk, nem volt róla felvételünk, megbeszéltük, mit kellene neki lőni a második félidőben.
Aztán azt kértem még, hogy ne hagyják kibontakozni a Ljubljana támadójátékát, faultoljanak bele a védekezésbe keményen.”

Hogy mit ültetett el a szenzációsan játszó Tomori Zsuzsa fejében, arra a vezetőedző azt mondta: „Ó, semmit: ez ő maga. Meccs után beszélgettünk, akkor azt mondta, a hét elején még kicsit hitetlen volt, hogy meg tudjuk-e csinálni. Igazából ebben áll az ő nagyszerűsége, hogy ehhez képest hétvégére, a meccsre ennyire felpörgeti magát, s ilyen nagyszerű teljesítménnyel rukkol ki.”

Hozzátette: „Fel kell dolgozni még a tegnapi mérkőzést, azután tudunk kitalálni valamit a következő ljubljanai BL-meccsre, de miután a szezonban eddig tőlünk pontot csak a Larvik, a Győr és a Dunaferr tudott elvenni, így előbb az utóbbi ellen kell felkészülni a hazai bajnokira.”

A BL-csoportelsőség, csoporttovábbjutás esélyeit a következőképp latolgatta a Fradi-tréner: „Majdhogynem azt kell mondanom, hogy továbbjutás és elsőség együtt jár. Ha a Valceát itthon nem tudnánk megverni, akkor vastagon benne lenne a pakliban a kiesés is, a románok elleni nyerés esetén viszont a csoportelsőségért megyünk Zvenyigorodba.

Tehát a Valcea elleni meccsünk lesz pókernyelven az all in.”

 forrás: NSO.hu/fotó: Digi Sport