Ecclestone: Nincs már veszélyben a Marussia

Bernie Ecclestone szerint nincs veszélyben a Marussia F1-es szereplése. Az F1 irányítója múlt csütörtökön találkozott a kis- és középcsapatok képviselőivel. 


Az orosz licenccel működő Marussia a HRT csődjét követően a legnagyobb veszélyben lévő gárda lett a jelenlegi mezőnyben. Timo Glockot anyagi nehézségeik miatt kellett elbocsátaniuk, az előző szezon fináléjában elbukták a konstruktőri 10. helyért járó pénzeket, költségvetésüket pedig a két fizetős versenyző által hozott pénzekkel voltak kénytelenek kipótolni. A gárda 2011-ben több mint 72 millió dolláros veszteséget termelt, és sokáig egyedüliként nem állapodott meg Bernie Ecclestone-nal sem az új Concorde-egyezményről, ami nélkül az is kérdésessé vált, kap-e bármiféle részesedést a sportág bevételeiből. (Mint ismert, végleges egyezmény még nincs, de Ecclestone külön-külön minden csapattal megállapodást kötött.)


Az Autoweek című oldal úgy értesült, Ecclestone immáron mindenkivel egyezséget kötött, így a Marussiának sem kell tartania a csődtől. „Csütörtökön összeültünk a csapatokkal, hogy tárgyaljunk a Concorde-egyezményről. 

Mindannyian biztonságban vannak. Mindőjükkel megállapodtunk, beleértve a Marussiát is. Tehát velük folytatjuk tovább. Úgy gondoltam, távozni akarnak, de szerencsére nem.” – idézi a sportág irányítóját az Autoweek.

A Marussia sportigazgatója üdvözölte a londoni egyeztetés eredményeit. „Tárgyalunk a kereskedelmi jogok birtokosaival, hamarosan előreléphetünk.” – mondta Greame Lowdon.

A csapat emellett új bevételi forrásokat is keres. Az új autó egyelőre szinte teljesen csupasz, ám az irányítók azon dolgoznak, hogy előbb-utóbb minél több matrica kerülhessen rá.

„A vezetők aktívan tárgyalnak az esetleges új befektetőkkel, de más bevételi forrásokat, új szponzorokat és versenyzőket is keresünk.” – mondta Andy Webb ügyvezető igazgató.

forrás: motorsportal.hu