Bajnaitól és Orbántól sem várható megújulás

A Jobbik elnöke szerint sem Bajnai Gordontól, sem Orbán Viktortól nem várható megújulás Magyarországon.
 
Vona Gábor szerdán Mohácson, a pártja által szervezett lakossági fórumon azt mondta: Bajnai Gordon néhány évvel ezelőtt kormányfőként megszorításokat vezényelt le, végrehajtotta az IMF és az Európai Unió diktátumait, most pedig úgy tűnik fel, mintha ő hozná el a demokráciát. Hozzátette: a Millát vezető Juhász Péter személyében olyan szövetségese van, aki a drogliberalizációért küzdő úgynevezett kendermagos tüntetések vezető alakja volt.
 
"Bajnai Gordonnak eddig egyetlen pozitív lépése volt, az, hogy az LMP kettészakadt miatta" - jegyezte meg.
 
A Jobbik elnöke a város egyik szállodájának konferenciatermében mintegy 250 fős hallgatósága előtt Orbán Viktort és a kormánypártokat is bírálta. "Bajnai Gordontól megújulást várni nagyon nagy naivitás, de Orbán Viktortól is. Aki kétharmaddal nem bír az ország javára tenni, annak mire van szüksége, három harmadra?" - tette fel a kérdést.
 
Vona Gábor értékelése szerint a kormányzó erők három fontos ígéretükben, a munkahelyteremtésben, a közbiztonság és az elszámoltatás terén sem tudtak valódi eredményt elérni. A politikus azt hangoztatta, hogy a közmunkaprogram nem foglalkoztatáspolitika, hanem inkább szociálpolitika, a korrupció a politika szinonimájává vált, a romák felzárkóztatására költött forrásoknak eddig nem volt érzékelhető hatásuk, az elszámoltatás tekintetében pedig az elmúlt két évtizedben nem történt előrelépés. "A kishalakat megpiszkálták, a nagyok megúszták" - jelentette ki.
 
A Jobbik elnöke ugyanakkor úgy vélte, hogy a munkahelyteremtéshez, a közbiztonsághoz és az elszámoltatáshoz csak politikai akaratra lenne szükség. A hallgatóság figyelmébe ajánlotta pártja Hét vezér programját, amely állítása szerint megoldást kínál Magyarország legfőbb problémáira.
 
Elmondta, hogy pártja a mezőgazdaságban, a feldolgozóiparban lát esélyt nagy számban munkahelyek létrehozására, az agrár-, valamint élelmiszer-ipari termékek értékesítéséhez azonban szükségesnek látják a hazai piacok visszaszerzését és az új piacok megtalálását is. A bányászat újraindításával 30 ezer, az építőiparban, állami otthonteremtéssel és dunai, tiszai vízlépcsők építésével 100 ezer ember juthatna álláshoz.
 
Vona Gábor szólt arról, hogy a Jobbik a rendőrség működése mellett a közbiztonság érdekében továbbra is szükségesnek látja egy, a közrend védelmével foglalkozó, általuk csendőrségnek nevezett rendvédelmi szerv felállítását.
 
A politikus az elszámoltatással kapcsolatban azt mondta: erre eddig azért nem került sor, mert "holló a hollónak nem vájja ki a szemét". Elszámoltatásra olyan politikai helyzetben kerülhet sor, amikor az elszámoltatónak nem kell félnie, hogy később elszámoltatott lesz - jegyezte meg. Hangsúlyozta, hogy a Jobbik ezt bátran merné vállalni.
 
A Jobbik fórumára igyekvő tömegben feltűnt két volt jobbikos mohácsi politikus is, de a szervezők nem engedték be őket a terembe.

forrás: MTI