Parr: A Williams a bajnoki címért harcolhat idén

A Williams istálló egykori elnöke, Adam Parr szerint a grove-i alakulat az általa lerakott alapokon fejlődve ma már olyan pozícióban van, hogy akár még a konstruktőri és az egyéni világbajnoki címekért is harcban lehet a 2013-as szezonban. 


Parr, aki a 2012-es szezon elején hagyta el a Williams istállót elismeri, hogy nagyon büszke a volt csapatára, mert ő is fontos szerepet játszott abban, hogy a Renault motorok megszerzésével és a csapat technikai személyzetének átalakításával a Williams istálló 2004 után 2012-ben visszatérhetett a győzelmek útjára.

„A legbüszkébb arra vagyok, hogy segíttettem, hogy megforduljon a csapat anyagi helyzete, és létrehoztunk egy futamgyőzelemre képes technikai stábot” – nyilatkozta Parr a RichlandF1-nek. – „Ezért azt tudom mondani, hogy a 2012-es Spanyol Nagydíj volt a legszebb pillanatom a Formula-1-ben, bár én már nem voltam ott!”

Parr szerint minden esély megvan arra, hogy a Williams az idei szezonban is versenyképes autót építsen, sőt szerinte ezzel Pastor Maldonado és az újonc Valtteri Bottas még a világbajnoki címekért is harcban lehet. „Ha a Williams Pastornak és Valtterinek ugyanolyan versenyképes autót ad, mint 2012-ben, és ha ők minden futamon a legjobbjukat nyújtják, akkor a Williams megszerezheti a világbajnoki címet, és az egyikük az egyéni bajnoki címet.”

Bruno Senna távozását ugyanakkor sajnálja Parr, aki reméli, hogy a brazil pilótának sikerül versenyzői ülést találnia a 2013-as szezonra. „Nem kérdés az, hogy Valtteri hatalmas tehetség, és ezért a csapatnak így vagy úgy, de meg kellett tartania őt.

Másrészről azonban én hiszek Brunóban, az ő egyetlen gyengesége a tapasztalatlansága, de meg van az az erőssége, hogy képes tanulni. Ha Bruno folytatni fogja, akkor egyre jobb lesz. Ezért remélem, hogy ismét látni fogjuk őt versenyezni a 2013-as szezonban.”

forrás: formula.hu