Az a lendület, ami múlt héten bedarálta Robert Griffint és a Washington Redskinst, és az a lendület, amivel Atlantába utaznak. Ahhoz az Atlantához, amely az NFL legjobb mérlegével fejezte be az alapszakaszt. Ahhoz az Atlantához, akik 2004 óta képtelenek januárban meccset nyerni. Ahhoz az Atlantához, akik a Ryan–Smith érában negyedszer futnak neki a rájátszásnak. Ahhoz az Atlantához, amely 72 kapott pont mellett csak 23-at tudott felrakni a táblára a legutóbbi 2 playoffmeccsén. Ahhoz az Atlantához, amelynél most mindennél jobban fogadkoznak, hogy ma este meg fog törni a jég, hogy a „majd jövőre" frázis végre tényleg értelmet fog nyerni. Mindezt úgy, hogy Russell Wilson már tapasztaltabb a playoffgyőzelmek terén újoncként, mint Ryan ötödik profi évében. Valóban, ezzel a ténnyel nehéz vitatkozni, bár az Atlanta szurkolóknak valószínűleg már az összes létező hócipője tele van ezzel. De a tényeken akkor sem lehet változtatni.
Ehhez nagyban hozzájárult Marshawn Lynch, akinek nem sok csapat adott volna egy újabb esélyt a balhés múlt miatt, de Seattle-ben 19-re lapot húztak, és bejött. Olyannyira, hogy a Skittles reklámarca meg sem állt közel 1600 yardig, nem egyszer a hátán cipelve csapatát a kényes szituációkban. A Washington ellen például playoff franchise rekordot jelentő 132 yardot rohant össze. Nem panaszkodhatnak különösebben északon az elkapók miatt sem, bár Wilson nem passzolt sokat, viszont amikor igen, akkor azt hatékonyan tette. Sidney Rice és Golden Tate is korrekt idényt hoztak, a tight end Zach Miller pedig úgy tűnik, hogy pont a rájátszásra időzítette a jó formáját. A támadófal is kiválóan játszott, Max Unger all-pro szezont hozott, de Russell Okung is nyugodt szívvel beférhetett volna. A statisztikák jól mutatják, hogy futásblokkolásban elitnek számít ez az egység, Wilsont viszont 33-szor sackelték, ami azért megmutatja, hogy még ők is sebezhetőek. A védelem legnagyobb hiányzója a sack mester Chris Clemons, aki ACL-szakadás miatt lesz kénytelen az oldalvonalról figyelni csapatát. Persze a Seahawks védelme nélküle is félelmetesen néz ki: Bruce Irvin szituációs pass rusherként került az NFL-be, Pete Carroll keze alatt ennél jóval több lett. A K.J Wright – Bobby Wagner linebacker pároson nagyon nehéz bárkinek átjutni középen. A secondarynek jelenleg nincsen párja az NFL-ben, ez a hátsó négyes úgy, ahogy van mehetne minden all-pro csapatba és a pro bowlra is. Van még sérült Seattle-ben, a rúgó Steven Hauschka fájó bokája miatt a veterán Ryan Longwell fog odaállni a holder mellé a mezőnygól- és extra pont kísérleteknél.
A házigazdáknál nem voltak ekkora változtatások, ha eltekintünk az apróbb változásoktól, akkor mondhatjuk azt, hogy az Atlanta gyakorlatilag évek óta ugyanazzal a kerettel csinálja azt jól, amit. Ha valami, akkor ez egy franchise moráljának nagyon jót tud tenni. Főleg, ha folyamatosan tűzközelben vannak a játékosok, és tényleg csak egy apró lépés választja el őket, hogy végre valahára tovább tudjanak lépni az elátkozottnak tűnő januárból.
Matt Ryan érdemeit szerintem nem igazán kell bemutatnom, de azért megteszem: 4719 yardot passzolt idén, 32 TD-t (franchise rekord!) és mindezt 68.9 százalékos pontossággal, amivel Peyton Manninggel holtversenyben vezették a ligát. Idén lehetett rajta először igazán érezni azt, hogy valóban előlépett ennek a csapatnak a vezérévé, amihez azért kellettek Dirk Koetter támadókoordinátor új sémái is.
Az is teljesen nyilvánvaló, hogy Michael Turnernek nem lesz maradása az idény végeztével, de azért valahogyan csak csinált 800 yardot és 10 TD-t. Látványosan rányomta a játékára a bélyeget a Saints elleni vereség, amikor 8 próbálkozásból sem sikerült az 1 yardosról bevinnie a célzónába a disznóbőrt, hiszen azóta minden mérkőzésen bejutott oda. Jacquizz Rodgers nagyszerűen egészítette ki Turner játékidejét, remek pillanatokat szerezve ez által.
Elkapókkal viszont nem áll ennyire hadilábon az Atlanta: Roddy White és Julio Jones is 1000 yard feletti idényt produkált. Csak érdekességképpen mondom, hogy amikor legutóbb ilyen volt a Falcons történetében (2 WR 1000+ yarddal), akkor a csapat Super Bowlba jutott. A két elit elkapó két elit cornerrel fognak farkasszemet nézni, sokkal inkább ez a két párharc fogja eldönteni a mérkőzés kimenetelét, mint bármi más. Az biztos, hogy rendkívül feszültnek néz ki ez a párosítás, de annál jobban érdemes lesz nézni a pálya széleit. A leendő Hall of Famer Tony Gonzalezzel és Harry Douglasszel pedig olyan 3. és 4. opciói vannak Ryannek, akikben bármikor benne van egy nagy játék, előbbit szerintem konkrétan a first downok automatikus szerzésére teremtették. Ha az előbb azt írtam, hogy a seattlei fal remekel a futásblokkolásban, akkor most pont az ellentettjét tudom mondani az atlantairól.
Pár érthetetlen összeomlástól eltekintve mindig volt Ryannek ideje körülnézni, Sam Bakernél kevés jobb vakoldali tackle volt idén ligaszerte. A védelem azonban rendkívül hasonlít a Seahawkséhoz, hiszen a gyengébb futásvédelem mellett itt is az NFL élvonalába tartozó passzvédelem alakult ki Asante Samuel vezetésével. Ez a védelem is képes nagy játékokra, igazi playmakerek alkotják a secondary-t.
Egyébként azt nyilatkozták a csapat háza tájáról, hogy egész évben erre a meccsre készültek. Ha ezt nem tudják hozni, akkor az egész alapszakasz ismételten nem fog semmit sem érni. Ezt tudják a játékosok is.
Egy szó, mint száz minden készen áll arra, hogy folytatódjon ez a fantasztikus hétvége. A Seahawks már nem csak otthon képes erős játékra, a Falconsnak viszont pont a hazai pálya fogja megadni azt a pluszt, amire egy csapatnak ilyen helyzetben szüksége lehet. Rendkívül szoros mérkőzésre számítok, jelenleg nincsen konkrét esélyes. Ha az Atlanta győz, akkor jövő héten fogadják a San Franciscót, ellenkező esetben utóbbiak látják vendégül idén másodszorra a Seattle-t.
Atlanta Falcons–Seattle Seahawks 19 (Tv: Sport2)
New England Patriots–Houston Texans 22.30 (Tv: Sport2)
forrás: PARRAG ZSOMBOR, RAJNAI GERGELY (BOWL.HU)