Lecsökkentek van der Garde esélyei

Holland lapértesülések szerint egyre biztosabb, hogy Vitalij Petrov megtarthatja ülését a Caterham Formula-1-es csapatnál, így 2013-ban Charles Pic csapattársaként versenyezhet majd a száguldó cirkuszban. 


A leafieldi kiscsapat november végén jelentette be, hogy több évre szóló megállapodást kötött Charles Pic-kel, aki a Marussiától érkezik az idei szezonban. 

Arról, hogy ki lesz a csapattársa, még nem döntött a Caterham – a versenyzői ülésért többen is versenyben voltak, köztük a tartalékos Giedo van der Garde, valamint Vitalij Petrov is.
A De Telegraaf című holland lap jelentése szerint azonban van der Garde esélyei nemrég jócskán lecsökkentek, és egyre valószínűbb, hogy Petrov megtarthatja ülését az istállónál.

Van der Garde menedzsere, Jan Paul ten Hoopen mindazonáltal úgy nyilatkozott, egyelőre még nem született döntés.

A holland tehetség többször került már tűzközelbe: korábban a Super Aguri és a Spyker tesztpilótája volt, a tavalyi évben pedig a Caterham GP2-es csapatánál versenyezhetett, miközben az F1-es alakulat tartalékversenyzője volt. 


Szponzorai miatt sokan a 27 esztendős versenyzőt tartották a legesélyesebbnek a brit-maláj kiscsapat ülésére. 

forrás: hírado.hu