A labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó szervezet, az IFFHS szerint 2012-ben Andrés Iniesta volt a legjobb irányító. A Barcelona kiválóságát két klubtársa, Xavi Hernández, valamint Lionel Messi követi a képzeletbeli dobogón. Egy évvel ezelőtt szintén ez a három Barca-játékos került dobogóra, csak a sorrend volt közöttük más.
Akkor Xavi magasan (232) lett első, míg a második helyezett Messi (147) mögött Iniestának (110) be kellett érnie a harmadik hellyel. A 2011-es top tízből hét játékossal találkozhatunk a 2012-es lista legjobbjai között is.
A legnagyobb előrelépést az olasz Andrea Pirlo mondhatja a magáénak, aki a holtversenyes tizedik pozícióját cserélt fel a negyedikre, így a Mesut Özil, Cristiano Ronaldo, David Silva trió szorult hátrébb egy-egy hellyel.
Wesley Sneijder (7.), Xabi Alonso (8.), Diego Forlán (9.), valamint Cesc Fabregas (10.) ezúttal kiszorult, viszont felkerült a listára Neymar (7.), Yaya Touré (7.) és Steven Gerard (10.).
A lista furcsasága, hogy arra felkerültek olyan gólerős centerek is, mint Zlatan Ibrahimovic (11.), valamint Radamel Falcao (12.), illetve az a Xabi Alonso (12.), aki leginkább védekező középpályásként kap szerepet. 2012-ben a tizenötös lista Frank Lamparddal (12.) és Juan Matával (12.) teljes.

AZ ÉV IRÁNYÍTÓ KÖZÉPPÁLYÁSA 2012-BEN | ||
1. Andrés Iniesta | Barcelona | 146 |
2. Xavi | Barcelona | 128 |
3. Lionel Messi | Barcelona | 98 |
4. Andrea Pirlo | Juventus | 87 |
5. Mesut Özil | Real Madrid | 43 |
6. Cristiano Ronaldo | Real Madrid | 34 |
7. David Silva | Manchester City | 9 |
Neymar | Santos | 9 |
Yaya Touré | Manchester City | 9 |
10. Steven Gerard | Liverpool | 8 |
forrás: NSO.hu