Ibra két mondattal csúnyán elintézte Messit és Cé Ronaldót is

Zlatan Ibrahimovic verbálisan áll bosszút, amiért nem került az Aranylabda közelébe sem. Messit a magassága, Ronaldót pedig az örökös második helye miatt cikizte ki. 


Őszintén nem értjük, hogy miért nem Mario Balotelli és Zlatan Ibrahimovic kapta megosztva a 2012-es Aranylabdát – megérdemelték volna. Azonban, míg előbbinek talán föl sem tűnt, hogy január 7-én Zürichben volt valami díjátadósdi, addig a svéd megmondó ember nagyon is képben van, és ki is fejti véleményét nem kímélve Lionel Messit és Cristiano Ronaldót sem.

„Lehet, hogy Messinek van négy Aranylabdája, de nekem meg nem kell sámlira állnom, ha csokit akarok venni az automatából” – idézi Ibra nem éppen hízelgő szavait a Canchallena című argentin sport oldal. Az persze önmagában sokat mondó, ha a sértegetésben is fekete öves svéd már csak Messi 169 centis magasságába tud belekötni.

„Cristiano Ronaldo pedig nem más, mint egy kivételes helyzetben lévő néző, aki közvetlen közelről figyelheti, amikor Messi éppen átvesz egy újabb díjat. Ő például egyáltalán nem érdemli meg, hogy ott legyen a világ három legjobb labdarúgója között – vannak legalább tízen, akik jobbak nála” – fejti ki megalapozott szakmai véleményét Ibra.


forrás: NSO.hu/sportszelep