Elvették Armstrong olimpiai érmét is

Megfosztotta a 2000-es sydneyi olimpián nyert bronzérmétől Lance Armstrong amerikai országúti kerékpárost a Nemzetközi Olimpiai Bizottság. 


A NOB csütörtökön jelentette be, hogy az ausztrál városban egyéni időfutamban elért harmadik helyét törli a versenyzőnek, és levelet írt neki, hogy szolgáltassa vissza a medált, erről pedig tájékoztatta amerikai tagszervezetét is. 

A határozat értelmében ugyanakkor senki nem kapja meg a bronzérmet, azaz az eredetileg az orosz Vjacseszlav Jekimov, a német Jan Ullrich és az amerikai mögött negyedik helyen végzett spanyol Abraham Olano nem lép előre a rangsorban. 

A NOB azért most törölte Armstrong eredményét, mert meg kellett várnia, hogy Armstrong fellebbez-e a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) döntése ellen, amellyel doppingolás miatt törölte 1998 után elért valamennyi eredményét. 


Az Egyesült Államok Doppingellenes Ügynöksége az Armstrong-ügyben indított nyomozásának végén arra a megállapításra jutott, hogy Armstrong és volt klubja, a US Postal a sporttörténelem legkifinomultabb, legprofesszionálisabb és mostanáig a legsikeresebb doppingprogramját fejlesztette ki és működtette. 

A szervezet már augusztusban jelezte, hogy örökre eltiltja az amerikai kerekpárost, egyúttal megfosztja hét Tour de France-diadalától, majd októberben az UCI is hasonló szankciókat alkalmazott vele szemben, megfosztva őt az 1998 augusztusa óta elért összes eredményétől, így mind a hét Tour de France-diadalától. 

Armstrong sajtóhírek szerint az Oprah Winfreynek adott interjújában, amelynek első része magyar idő szerint péntek hajnalban kerül adásba, elismerte, hogy pályafutása során tiltott szerekkel élt. 

Armstrong személye kínos a Tour-szervezőknek 
 
A hét elsőségétől doppingolás miatt megfosztott amerikai Lance Armstrong valószínűleg nem kap meghívást a Tour de France országúti kerékpáros körverseny idei, centenáriumi ünnepségére. 

A 2013-as viadal párizsi befutójára a szervezők valamennyi olyan versenyzőt meghívnak, aki pályafutása során legalább egyszer célba ért a Touron, de Christian Prudhomme versenyigazgató csütörtökön úgy nyilatkozott, Armstrongnak nincs helye az ünnepségen.
A LÍEquipe című lap korábban azt írta, eddig 8339-en értek célba a francia körversenyen, s közülük 2060 vannak még életben. 


Az Egyesült Államok Doppingellenes Ügynöksége az Armstrong-ügyben indított nyomozásának végén arra a megállapításra jutott, hogy Armstrong és volt klubja, a US Postal a sporttörténelem legkifinomultabb, legprofesszionálisabb és mostanáig a legsikeresebb doppingprogramját fejlesztette ki és működtette. A szervezet már augusztusban jelezte, hogy örökre eltiltja az amerikai kerekpárost, egyúttal megfosztja hét Tour de France-diadalától, majd októberben az UCI is hasonló szankciókat alkalmazott vele szemben, megfosztva őt az 1998 augusztusa óta elért összes eredményétől. 

Armstrong sajtóhírek szerint az Oprah Winfreynek adott interjújában, amelynek első része magyar idő szerint péntek hajnalban kerül adásba, elismerte, hogy pályafutása során tiltott szerekkel élt. 

Szintén a Tourral kapcsolatos hír, hogy jövőre a verseny történetében - 1974, 1994 és 2007 után - negyedszer Angliában lesz a rajt. A bejelentés szerint a július 5-i első etapon Leedsből Harrogate-be tekernek majd az indulók, a második napon pedig a York és Sheffield közötti táv vár a karavánra.

Ezt a szakaszt a híres Liege-Bastogne-Liege klasszikus egynapos versenyhez hasonlították a szervezők. Az utolsó angliai napon Cambridge-ből rajtol a mezőny, és Londonban - ahogy a tavalyi ötkarikás játékokon is - a Mallnál, a Buckingham-palota előtt lesz a befutó.
 


forrás: MTI