Dénes: „Ha emiatt nem jutunk ki a vb-re, milliárdos is lehet a kár”

Dénes Ferenc sportközgazdász szerint a magyar válogatott büntetése, amely miatt zárt kapuk mögött kell játszani a Románia elleni világbajnoki selejtezőt március 22-én, közvetlenül 130-150 millió forintos bevételkiesést okoz az MLSZ számára. A sportközgazdász ennél távolabbra is tekintett, de nem tart morális vagy anyagi válságtól. 


A hiányt a 40 ezer jegy eladásának meghiúsulásán túl a szponzorbevételek visszaesése és a 40 ezer svájci frankos büntetés okozza. A meccsnek azonban ennél nagyobb tétje is lehet.


„Ha abból indulunk ki, hogy ez a meccs dönt, és emiatt nem leszünk ott 2014-ben Brazíliában, még egymilliárdos kárról is beszélhetünk” – mondta Dénes Ferenc a Digi Sport Reggeli start műsorában. 

A szakember szerint jó döntés az MLSZ részéről, hogy fellebbez a FIFA határozata ellen, de kifejtette: „Nem érdemes azzal trükközni, csibészkedni, hogy egy kis lelátós pályára vinnénk a találkozót és a kerítésen túlról szurkolhatnának a nézők. 

 Ilyen esetben ugyanis valóban ránk süthetnék a billogot, amelyet most mindenképpen el kellene kerülni.”

Bár a Nemzeti Sport információi szerint az MLSZ az éves költségvetésében számolt a mérkőzés 130-150 milliós bevételével, Dénes Ferenc szerint nem okoz anyagi válságot a szövetségben a zárt kapus meccs. 

„Normális társadalomban egy ilyen hír csökkenthetné a magyar válogatott presztízsét és így a bevételeket, de nálunk más a helyzet, hiszen a magyar társadalomnak éppen most lett fontos a foci. 

Elvileg a sportágat támogató multinacionális cégek számára is probléma lehetne a történet, mégis úgy látom, hogy az MLSZ vezetősége tudja ezt a helyzetet menedzselni, így gazdasági szempontból nem lesz veszélyes” – vélekedett a sportközgazdász.

forrás: NSO.hu/DigiSport