Az év végére világos lesz, hogy a Fidesz elveszíti a választást


Mesterházy Attila szerint az MSZP mára visszanyerte váltópárti helyzetét, és az év végére az is egyértelmű lesz, hogy a Fidesz elveszíti a 2014-es választást. A szocialista párt elnöke az MTI-nek adott interjúban beszélt arról, hogy a közjogi kérdéseken túl a gazdasági és a szociális válság leküzdésének módjáról is mielőbb egyezségre kell jutnia az ellenzéknek. A pártelnök azt várja, hogy a baloldalon 2013 végére megállapodnak a közös jelöltállításról, s csak ezután döntenek a miniszterelnök-jelölt személyéről.

Mesterházy Attila azt mondta, az elmúlt évben bebizonyosodott, hogy az MSZP nélkül nem lehet leváltani az Orbán-kormányt. A szocialista párt a másfélszeresére növelte a szavazótáborát - hangsúlyozta, hozzátéve, arra számít, hogy másfél milliós támogatói bázisuk idén tovább gyarapodik.

"Már ma is többen vannak, akik le akarják váltani az Orbán-kormányt, mint ahányan a hatalomban tartanák, de a Fidesz még nem vesztette el a választásokat. Ám szerintem az év végére már ez is egyértelmű lesz" - jelentette ki. 2010 a stabilizáció, 2011 az újjászervezés, 2012 pedig a programalkotás éve volt az MSZP-ben, "ezt követi idén a szövetségkötés, majd 2014-ben a választási győzelem" - vázolta.

A szerdán az MSZP kezdeményezésére kezdődött ellenzéki egyeztetésekről elmondta, közjogi kérdésekben nincs lényeges véleménykülönbség a felek között. De Magyarországon "nemcsak demokratikus, hanem gazdasági és szociális válság is van", ezért az ellenzéki erőknek a szegénység csökkentéséről, a munkahelyteremtésről és a gazdasági növekedés feltételeiről is mielőbb meg kell állapodniuk, különben "az új közjogi keret üres marad" - fűzte hozzá.

Azt mondta, tiszteletben tartják, hogy az Együtt 2014 nem vesz részt gazdaságpolitikai egyeztetéseken, amíg az alkotmányos fejezetet nem zárják le, a gazdasági kérdésekről szóló tárgyalások azonban a választói mozgalom nélkül is elkezdődnek. Az Együtt 2014 bármikor bekapcsolódhat a megbeszélésekbe, s az MSZP az LMP-vel is kész tárgyalni, akár külön, alkotmányossági kérdésekről, ha az ökopárt rendezte belvitáit.

Az MSZP-elnök szerint jó esély van a szakpolitikai elképzelések összehangolására, bár gazdasági, oktatási, foglalkoztatási és vidékfejlesztési programja jelenleg még csak a szocialistáknak van az ellenzéki oldalon.

"Készek vagyunk a kompromisszumra, de baloldali karakterét az MSZP nem adja fel" - jelezte, kiemelve, hogy az előző kormányzati ciklusban a választók úgy érezhették, a szocialista párt eltávolodott a baloldali értékektől.

Az MSZP alapvető céljairól elmondta: nem elitcserét akarnak, hanem politikaváltást, azt, hogy a mostani ötszázezer helyett egyetlen gyermek se éhezzen, hogy egyre több embernek legyen munkája, és ezzel véget érjen a társadalom többségének lecsúszása, illetve hogy az oktatási rendszer a hátrányos helyzetű fiataloknak is adjon esélyt a felemelkedésre.

Mesterházy Attila azt várja, hogy tavasszal megállapodnak a legfontosabb programpontokban, majd az ellenzéki tárgyalásokon részt vevő szervezetek közösen készülnek fel a regisztrációs kampányra, amikor a választókkal is megismertethetik terveiket.

Igennel válaszolt arra, hogy - az Alkotmánybíróság döntésétől függetlenül - tényként kezelik-e a választójog előzetes regisztrációhoz kötését. "Az elmúlt két és fél év arra tanított, hogy mindig a legrosszabbra számítsunk. Az MSZP szervezete felkészült, akár holnap el tudná kezdeni a kampányt" - mondta.

A pártelnök elmondta, nemrégiben kinevezett 106 egyéni választókerületi felelősük annak tudatában vállalta a feladatot, hogy ha az ellenzéknek sikerül megállapodnia a közös jelöltállításról, lesznek körzetek, ahol nem MSZP-s politikus indul majd. Cáfolta, hogy arról is döntöttek, mely választókerületeket engednék át leendő szövetségeseiknek, mondván, mindenhol az lesz a jelölt, aki várhatóan a legtöbb szavazatot hozza, és képes jól lebonyolítani egy kampányt.

A közös jelöltállítás lényege, hogy bármelyik körzet tárgyalási alap lehet, de nem csak az MSZP-nek kell áldozatot hoznia - jegyezte meg.

A választókerületi felelősök munkáját negyedévente ellenőrzik, és aki nem teljesít megfelelően - nem toboroz elég aktivistát, nincs megfelelő adatbázisa, nem összegzi választókerülete problémáit -, még nyáron lecserélik.

Mesterházy Attila kitért arra, hogy 2014-ben az országgyűlésin kívül európai parlamenti és önkormányzati választás is lesz, az MSZP pedig aktivistahálózatára, a választópolgárok személyes meggyőzésére és a közösségi médiára alapozza majd kampányait. Ezt azzal indokolta, hogy pártjának kevesebb pénze van és kisebb médiafelülethez jut, mint a kormányoldal, ráadásul a választási eljárási törvény a kampánylehetőségeket is korlátozta. "Azt viszont senki sem tilthatja meg, hogy egy aktivista bekopogjon és elmondja, mit csinálna másképp az MSZP" - mondta.

Véleménye szerint az ellenzéknek 2013 végére kell megállapodnia az egyéni képviselőjelöltekről, ez után dönthetnek a közös listáról. Nem tanácsos ezt elsietni, mert a Fidesz-KDNP kétharmados többsége birtokában a szabályok megváltoztatásával megnehezítheti a választási szövetség létrehozását - hangoztatta.

Arra a kérdésre, hogy akar-e miniszterelnök-jelölt lenni, úgy felelt, ambíció nélkül nem lehet sikert elérni, de egyelőre még korai a kormányfőjelölt személyét találgatni. "Előbb meg kell állapodnunk, hogy milyen programot hajtunk végre 2014-től, ezután jöhet a csapathirdetés, és csak utána lehet megválasztani a csapatkapitányt."

forrás: MTI