Magyar siker született Szenegálban

Palkó Attila, a Profibox Promotion cirkálósúlyú öklözője szombaton Dakarban megfosztotta veretlenségétől a helyiek reménységét, Christophe Mbayét. 


A nyolc menetesre kiírt találkozó nyitó felvonását Mbaye nagy irammal kezdte, de az etap végére már látszott, hogy Palkónak lesz keresnivalója. A második menetre Palkó átvette az irányítást, a menet közepén pedig egy testütést követően Mbaye a padlóra került.


A harmadik felvonásban már egyértelmű volt Attila fölénye, és az etap végén egy jobbhorog után ismét padlóra került az afrikai öklöző, de ekkor a gong még megmentette, azonban a 4. menetben befejeződött a mérkőzés: az ominózus felvonás első felében kétszer számolt a mérkőzés vezető Mbayére, majd ezt követően kihirdette Palkó technikai K. O.-győzelmét.

A 26 éves magyar bunyós rekordja ezzel 16 győzelem, 4 vereség, 0 döntetlenre módosult, afrikai riválisa pedig 4 sikerrel megvívott profi összecsapást után első ízben kapott ki.

forrás: profiboksz.hu