Kemecse: búcsú az NB III-tól

Szokás szerint meglehetősen nagy bizonytalanság övezi a harmadik vonal mezőnyének összetételét.


Hétfőn kora délután lejárt a nevezési határidő a labdarúgó NB III-ban. Az első kiszivárgó információk szerint az indulásra jogosult együttesek közel kilencven százaléka él a lehetőséggel, ugyanakkor akad olyan csapat, amelyek hosszú évekig meghatározó szerepet töltött be, sőt, bajnokságot nyert – mégis kiszáll, noha a pályán elért eredmények alapján továbbra is helye lenne a Tisza-csoportban.

A Kemecse ugyanis a megyei első osztály mezőnyéhez csatlakozik, miközben hivatalosan még senki nem jelentette be távozását a keret tagjai közül. Helyesebben egy futballista, Aristide a váltásra szavazott, amit elfogadott a vezetőség. Idevágó hír, legalábbis erről szól a fáma, hogya a Hajdú-Bihar megyei bajnok, Sárrétudvari sem lép feljebb a harmadik vonalba, ellentétben – mint arról keddi számunkban beszámoltunk – a Nagyszekeressel. A szabolcsi küzdelemsorozat élén végző gárda vállalja a kihívást.

Az egyelőre bizonytalan státusú Tiszalök (a szaksajtó a Tisza-partiak fölött húzta meg a vonalat az utolsó fordulót követően közölt tabellán, magyarán kiesőnek titulálta, mindazonáltal ezt a tényt eddig senki nem erősítette meg…) jelezte: szándékában áll folytatni enbé-hármas szereplését. Hasonló tartalmú dokumentumot jutatott el az arra illetékeseknek a Tuzsér, miként a Kótaj sem zárkózna el az újabb NB III-es évadtól – némiképp csökkenti esélyeiket, hogy egyik csapat sem tudta kiharcolni a bentmaradást.

Ami fix: a keleti véget képviselő, – a legutóbbi idényben is harmadosztályú csatározásban érdekelt – csapatok közül a Baktalórántháza, az Ibrány a Nagyecsed, a Nyírbátor, a Tiszakanyár, akárcsak a bajnokként „visszamaradó” Várda SE továbbra is tagja lesz a Tisza-csoportnak.

Az elmúlt években az volt a trend, hogy a létszámfeltöltéssel oldották meg a csoportokban keletkező „lyukakat”, a pletykák azonban arról szólnak, a bajnoki versenyrendszer jelentős átalakítását bejelentő (az eddigi hat helyett egy esztendő múlva három csoportban játszanak az NB III-as csapatok) Magyar Labdarúgó Szövetség idén nem támogatja ezt a módit. Erről, persze nyilvánosan nem igazán ejtenek szót… Így – „jó” nyári és magyar (futball)szokás szerint – marad a bizonytalanság, sok egyesület vergődhet kétségek között az átigazolási időszak kellős közepén…
forrás: gyarmatfc