Red Bull: Percekkel korábban tudtuk, hogy valami történni fog

Sebastian Vettel versenymérnöke elmondta, hogy a Red Bullt nem érte váratlanul az RB8, pontosabban a generátor meghibásodása: az adatokból látni lehetett, hogy valami nem stimmel.


Rocky nem vesztette el a fejét, és próbálták megragadni a problémát – ilyen a motorsport.

Habár a Renault még nem jelentette ki, hogy ugyanaz volt az oka Sebastian Vettel kiesésének, mint Romain Grosjeanénak, a Red Bull Racing biztos benne, hogy a generátor melegedett túl az RB8-ban.

„Valójában a generátor hullott szét”- mondta képletesen Horner a Servus TV-nek. „Sajnos azt mondhatja az ember, hogy egy olyan egyszerű történet, mint amilyen a generátor, egy majdnem biztos győzelembe kerülhet nekünk”- tette hozzá a csapatfőnök.

Horner elmondta, hogy már a biztonsági autós szakaszban észlelték, hogy valami nem stimmel az autóval. Vettel versenymérnöke, Guillaume Rocquelin megerősítette ezt a tényt:

„A biztonsági autós szakasz alatt volt pár figyelmeztető jel, hogy valami nem jól működik”- mondta a francia.

„Megpróbáltuk megragadni a problémát. Állítani akartunk a szenzorokon, és még pár dolgot ki akartunk próbálni. Így nem mehetett tovább öt körön keresztül, de még egy vagy két körön keresztül sem. Két perccel az előtt már tudtuk, hogy valami történni fog.”

„Rocky” kifejtette, hogy a valenciai eset más volt, mint amikor Vettel kiesett Koreában, mivel ott nem látták előre, hogy baj lesz:

„Arról nem láttuk, hogy be fog következni. Az hirtelen történt. A meghibásodás Valenciában teljesen más volt – ez egy előrehaladott probléma volt.”

A versenymérnök hangsúlyozta, hogy mennyire fontos a hidegvér még az ilyen katasztrofálisnak tűnő helyzetekben is:

„Ha ilyesmi történik, az ember automatikusan felveszi a «mentési-módozatot», és megpróbálsz olyan jól megküzdeni vele, amennyire csak lehet. Nem arra gondolsz, hogy «Ó nem, el fogjuk veszíteni a versenyt», hanem sokkal inkább arra, hogy «Rendben, hogy fogjuk megoldani ezt a problémát?»”

„Az ember kipróbál bizonyos dolgokat, melyek hatással bírnak a területre, azért, hogy megragadja a szituációt. Ha krízisbe kerülsz, akkor mindent bevetsz annak érdekében, hogy kijöjj belőle.”

És mikor derül ki, hogy nincs tovább? „Csak akkor, ha az autó megáll, és többé nem jönnek az adatok – akkor tudjuk, hogy ennyi volt. Utána az ember belegondol a konzekvenciákba, és abba, hogy mi lett volna még lehetséges.”

„Visszamegyek a mérnökök szobájába, ahol sokkal hűvösebb van. Ott az ember összeszedi magát, és azon gondolkodhat, hogy melyek azok a következő lépések, melyeket meg kell tenni. Ilyen a motorsport.”

forrás: f1-live.hu