Brawn: Miattunk is szenved Schumi

Ross Brawn, a Forma-1-ben versenyző Mercedes GP csapatvezetője szerint az eddigi öt futamból hármat is az istálló szúrt el.


Michael Schumacher idei éve nem valami meggyőző, öt futam alatt mindössze két pontot tudott összegereblyézni a német veterán, három versenyt pedig be sem fejezett. Legutóbb a Spanyol Nagydíjon Bruno Sennával ütközött a frusztrált Schumi és hiába titulálta idiótának a brazilt az eset után, a versenybírák őt büntették, a megszerzetthez képest öt rajtkockával hátrébbről kell indulnia Monacóban.


Ez a két pont annak fényében „ciki”, hogy a csapattársa, Nico Rosberg már 41-nél jár, Kínában ráadásul futamot is tudott nyerni. Ross Brawn csapatvezető ugyanakkor hisz benne, hogy Schumacher dobogóra áll idén, a betlik miatt pedig a csapatot is okolja.


„Sokat beszéltek róla a spanyolországi balesetet követően, de azt nem szabad elfelejteni, hogy az öt futamból hármat is mi szúrtunk el neki. Nem éppen a legjobb formánkat mutattuk akkor. Sokkal jobban kell dolgoznunk és hiszem, hogy idén látni fogjuk a dobogón” - mondta Brawn a Bildnek.


A német lap természetesen a hétszeres világbajnok jövőjéről is faggatta a csapatvezetőt, Brawn azonban egy „mindennek eljön a maga ideje” válasszal rövidre zárta a témát. Schumacher hároméves szerződése az idény végén lejár a Mercedesnél.


Forrás: sport24.hu