Ukrajnát is legyőzte a hokiválogatott!

A magyar csapat Sikorcin és Galanisz góljával az első harmadban meglépett, az előny pedig kitartott. Japán után Ukrajnát is legyőztük!

Az első harmad közepén szerezte meg a vezetést a magyar válogatott. A negyedik sor juttatta előnyhöz a mieinket – egészen pontosan Galanisz Nikandrosz, aki a jobb oldalról keresztbe húzta a korongot két védő között, majd a kapuba bombázott. 1–0

Alig másfél perccel a vezetés megszerzése után Bartalis István lőtt kapura, ám Balabanról megint kipattant a korong, Sikorcin Ladislav pedig közelről a kapuba lőtt. 2–0

Mivel ezután egy újabb emberelőnyös szituációt hagytunk kihasználatlanul, elmondható, hogy a magyar csapatnak öt ukrán mezőnyjátékos ellen jobban ment, mint négy ellen.

A harmad utolsó pár percében beszorultunk, az ukrán csapat mindenképp szeretett volna szépíteni még a szünet előtt. Bálizs Bence azonban mindig a helyén volt a kapuban, megmaradt kétgólos előnyünk.

2.Harmad

Jól folytatta azonban a mérkőzést a magyar csapat. A 23. percben például Sikorcin hatalmas kapuvasat ütött. Szinte már mindenki bent látta korongot, de elmaradt az újabb gól. Nem sokkal később Sofron, Ladányi, Vas M. összjátéka után az ukrán kapusnak kellett hárítania, hogy ellenfelünk elkerülje az újabb kapott gólt. Sajnos megtette ezt Balaban

A harmad feléhez érve semmilyen jel nem utalt arra, hogy a magyar csapat bajba kerülhet. Okosan, taktikusan játszottak Kevin Primeau fiai, akik továbbra sem csak a bekkeléssel törődtek. A magyar csapatnak legalább annyi lehetősége volt a kapuba találni, mint az ukránoknak.

A második harmad utolsó öt percét (ahogy az elsőben ezt a szakaszt) aztán ismét megnyomta az ukrán válogatott: előbb Vitalij Donika kaparta a korongot közelről majdnem a kapuba, majd Olekszander Materuhin fordult be szépen (a mi szemszögünkből csúnyán…) a védőjéről, de Bálizs védte a közeli próbálkozást.

Ennek a játékrésznek a végét is megúsztuk kapott gól nélkül, így az utolsónak kétgólos előnnyel vághatunk neki. Úgy, hogy negyven perc alatt nem kapott gólt a magyar válogatott.

A második harmadban csak ötször lőttünk kapura, de összességében nem játszottunk rosszabbul, mint a tizenegyszer próbálkozó ukránok.

3.Harmad

Ajándékba kaptunk egy emberelőnyt, az ukránoknak ugyanis nem sikerült időben visszaérkezniük a jégre, így a szabályok értelmében egy kétperces kiállítással kezdhették a harmadot. A fórt azonban nem sikerült kihasználnunk (pedig Ladányi egyszer ziccerben próbálkozhatott), ráadásul nagyon nehéz helyzetbe került csapatunk.

Előbb Hegyi Ádám leküldésével elszállt az emberelőnyünk, majd miután Kovács Csabát is kiállították, egy ideig három az öt ellen védekezhettünk. Ezt a lehetőséget pedig kihasználta Ukrajna.

Pont lejárt az első kiállításunk, amikor Olexander Pobjedonocev a kapuval szemben korongot kapott, s kilőtte a jobb felsőt. 2–1 Így legalább öt az öt ellen folytathattuk.

A játékvezető azonban patikamérlegen mérte "kegyeit" a két csapat számára, így nem sokkal később mi is kettős emberelőnyben játszhattunk. Sofron került a legközelebb a gólszerzéshez, de Balaban védte a magyar játékos bombáját a 47. percben.

Aztán büntetőhöz jutottunk az 53. percben! A padról visszatérő Sofron lépett ki nagy helyzetben, de Petruhno odaütött a magyar játékosnak. Az ítéletvégrehajtó Ladányi volt, aki sajnos a bal oldali kapuvasat találta telibe. Nem számíthatott könnyű utolsó hat perce a magyar csapat...

Az utolsó hat percben emberelőnybe is került az ukrán csapat, amely folyamatos nyomást helyezett ránk. A kiállítás leteltével is Ukrajna támadt, másfél perccel a vége előtt pedig a kapusukat is lehozták.

A bulinál azonban korongot szereztünk, az ellentámadásból pedig Vas János az üres kapuba lőtt. Eldőlt! 3–1

Forrás: NSO.hu