Wolf Kati dalát Angliában és Dániában is kiadják

"Nem csak mi vártuk Wolf Katit előrébb, a világ egyik legnagyobb fogadóirodája is a 3-5 helyre volt esélyes" – mondta Várkonyi Attila, az MTV műsorigazgató-helyettese a Ma Reggel című műsorban.
Hozzátette: a német rádióhallgatók is esélyesnek tartották. Emellett számtalan címlap jelent meg Katiról, sőt magyar nyelvleckét is találhattak az olvasók az egyik regionális lapban.
Várkonyi Attila elmondta: a felkészülési időben egy matematikus elmagyarázta nekik, hogy a játék szabályai szerint mekkora esélye lehetett Wolf Katinak a versenyben. Abban bízott, hogy a dal és a produkció felülírja majd ezt. "A valóság és a geopolitikai helyzet azonban sajnos nem tudott változtatni a számításokon. A szavazás idején folyamatosan pfujolt a közönség egy része, mert nem tetszett nekik az eredmény" – tette hozzá.
A produkcióval kapcsolatban elmondta: "azért nem volt láng, füst vagy más pirotechnikai megoldás, mert Kati szeme érzékeny, és az énekesnő kifejezetten kérte, hogy mellőzzék az ilyen elemeket. Az előadást
Magyarország legjobb szakembereivel állították össze. Hozzátette: a döntőn Kati a legjobbat hozta, tisztán énekelt. Szakmailag jó választás volt a dal is és az énekes is" – jelentette ki.
"A felkészülés idején hihetetlen összefogást tapasztalt Magyarországon" – ismételte meg. Várkonyi Attila a műsorban elmondta: "Ezután le kell vonni a következtetéseket, és el kell dönteni, hogyan tovább. Annyi biztos azonban, hogy a magyar zenének sikerült átlépnie a határokat, mert Angliában és
Dániában biztosan kiadják a dalt" - tette hozzá.
forrás: hirado.hu