Kiállítással és gálaesttel ünnepli a százéves Csárdáskirálynőt az Operettszínház

Gálaesttel és kiállítással ünnepli Kálmán Imre A csárdáskirálynő című operettje születésének 100. évfordulóját a Budapesti Operettszínház kedden.

 


"A csárdáskirálynő a miénk" - hangsúlyozta a gálaest előtt megtartott kiállítás-megnyitón az emberi erőforrások minisztere. Balog Zoltán kiemelte: az operett premierjének időpontja, 1915 novembere a maiaknak a nagy háborút, Európa egységének széthullását jelenti, de akkoriban is ott voltak a művészek, akik "a lelkükben az ilyen tragédiákat különösen átélik, aztán valami jót, valami szépet alkotnak".
  
Balog Zoltán emlékeztetett arra, hogy a megpróbáltatásokból Kálmán Imrének is kijutott, zsenialitása azonban minden korlátot, még az őt a zenétől eltiltani igyekvő atyai akaratot is áttörte, mígnem a Csárdáskirálynő a világhírt is meghozta a komponista számára.
  
Ha létezik felhőtlen polgári derű, azt Kálmán Imre alkotásaiban megtalálhatjuk - hangsúlyozta a miniszter.
  
Lőrinczy György főigazgató elmondása szerint a "valódi kultúrtörténeti utazásnak" számító tárlatot az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézettel (OSZMI) közösen rendezték meg.
  
Ács Piroska igazgató, az OSZMI igazgatója hozzátette: adatbázisuk 92 Csárdáskirálynő-előadást tart számon, még orosz hadifogságban is játszották a darabot. Az Operettszínház első emeletén megtekinthető tárlathoz azonban nemcsak az intézet gyűjteményét használták fel, Békéscsabától Veszprémig számos vidéki színház is küldött anyagot.
  
Az egy éven át látható kiállítás közönsége a legendás 1954-es és 2002-es bemutatók dokumentumai mellett szinte valamennyi magyarországi előadással megismerkedhet. A digitális technikának köszönhetően megnézhetik a legjelesebb Szilviákat, Edvineket, Bónikat, Cecíliákat/Anhiltéket, Feri bácsikat és Miskákat. A tárlat különlegessége, hogy az Osztrák Színháztörténeti Múzeumból a bécsi ősbemutatóról is érkeztek dokumentumok.
  
A Budapesti Operettszínház kedden nemzetközi gálaesttel is ünnepel, amelyen fellép Okszana Krupnova, a szentpétervári Zenés Komédiaszínház szólistája, Igor Levenets, a kijevi Nemzeti Operettszínház tenorja, valamint vendégül látják Nyári Zoltánt, Mikó Istvánt, Forgács Pétert, Sáfár Mónikát, Bozsó Józsefet, Teremi Trixit, Hámori Ildikót, Molnár Piroskát és Bodrogi Gyulát. Mellettük az Operettszínház jelenlegi művészei, Fischl Mónika, Dolhai Attila, Kerényi Miklós Máté, Dancs Annamari, Kalocsai Zsuzsa és Frankó Tünde is megjelennek.
  
Az esten beszédet tart a legendás 1954-es Csárdáskirálynő rendezője, Szinetár Miklós, valamint Lőrinczy György főigazgató és Kerényi Miklós Gábor művészeti vezető. A gálaesten felcsendülnek az előadás dalai, amelyeket megszakítanak videofelvételek, bejátszások, megemlékezések a korábbi előadásokról. Az eseményen a társulattal ünnepel Kálmán Yvonne, a zeneszerző lánya; Charles Kálmán (a zeneszerző fia) özvegye és ifjabb Charles Kálmán is.

forrás: MTI
kép: mno.hu

Egy emodzsit választott az év szavának az oxfordi online szótár

Történetében először egy piktográfot, méghozzá a sírva röhögő emodzsit, vagyis érzelmek kifejezésére szolgáló hangulatjelet választotta az év szavának a tekintélyes brit szótárkiadó, az Oxford University Press online szótára, az Oxford Dictionaries.



   
A szótárkiadó a londoni központú SwiftKey informatikai céggel együttműködve böngészte át a legnépszerűbb emodzsik egy részének statisztikai adatait, megállapítva, hogy a hivatalosan "arc örömkönnyekkel" elnevezésű hangulatjelet használták a legtöbbször a világban 2015-ben.
   
A SwiftKey szerint a győztes hangulatjel a Nagy-Britanniában idén használt összes emodzsi 20 százalékát, az Egyesült Államokban használtak 17 százalékát tette ki, ami jelentős növekedést jelent az előző évi 4, illetve 9 százalékhoz képest.
   
Maga az emodzsi kifejezés is virágkorát éli: a szó már 1997 óta jelen van az angol nyelvben, és 2015-ben több mint háromszorosára növekedett a használatának gyakorisága az előző évhez képest - olvasható a szótár honlapján.
   
A sírva röhögő hangulatjel, amely a szótárkészítők szerint a legjobban tükrözi a 2015-ös év szellemiségét és hangulatát, egyebek közt olyan kifejezéseket utasított maga mögé, mint az ad blocker (reklámblokkoló), a dark web (az internet "sötét" oldala, amely a nyilvános világhálótól szinte teljesen elzárva működik), a lumberszexuális (edzett testű, rendezett szakállú, "favágó" stílusú férfi) és a menekült.
    
http://blog.oxforddictionaries.com/2015/11/word-of-the-year-2015-emoji/

Merényletek Párizsban - Eddig 117 áldozatot azonosítottak, 221 embert még kórházban ápolnak

A múlt heti párizsi merényletek 129 halálos áldozata közül eddig 117 embert azonosítottak - mondta Christiane Taubira igazságügyi és Marisol Touraine egészségügyi miniszter kedden a francia nemzetgyűlésben.


 
A támadásokban megsebesült 352 ember közül 221-et még mindig kórházban ápolnak, közülük 57-en vannak intenzív osztályon.
  
Az igazságügyi miniszter szerint eddig 17 ország állampolgárait azonosították. Többségük 20 és 30 év közötti fiatal.
  
"A legfrissebb adatok szerint a párizsi és a környékbeli kórházakban 221 sebesültet ápolnak, 57-et intenzív osztályon" - tette hozzá az egészségügyi tárcavezető.
  
A korábbi híradások még arról szóltak, hogy 103 embert sikerült azonosítani a Stade de France nemzeti stadion közelében, a párizsi Bataclan koncertteremben és több belvárosi étterem és bár ellen végrehajtott merénysorozat halálos áldozatai közül.
  
"Nagyon sok honfitársunkat veszítettük el, de olyan embereket is, akik szerették Párizst, akik Párizsban voltak és a mieinkkel együtt haltak meg" - hangsúlyozta az igazságügyi miniszter. Ígéretet tett arra, hogy az áldozatok hozzátartozóit támogatni fogja a francia kormány, és minden olyan embernek, akinek szüksége van rá, külön segítséget is nyújt.
  
A France2 francia közszolgálati televízió arra hívta fel a figyelmet, hogy a Bataclanba betört terrorkommandó három tagjának holttestét találták meg a hatóságok, de a legtöbb szemtanú és a rendőrség is az első órákban négy terroristáról számolt be. Ezért elképzelhető, hogy a koncertteremben megölt 89 halálos áldozat között lehet még egy merénylő is, akit majd csak később sikerül azonosítani.

Ismét Robert Downey Jr. vezeti a legjobban kereső férfi filmsztárok listáját



Ismét Robert Downey Jr. vezeti a legjobban kereső férfi filmsztárok listáját; a Vasembert alakító színész már harmadik éve áll a toplista élén.

 
Downey Jr. a Forbes magazin összeállítása szerint az olyan kasszasikereknek, mint a Bosszúállók: Ultron kora, az elmúlt egy évben 80 millió dollárt (22,8 milliárd forintot) kapott.

Idén először nemcsak hollywoodi sztárok szerepelnek az első tízben, három bollywoodi sztár is bejutott.

A tágabb merítésben Daniel Craig az egyetlen brit filmszínész a gazdasági magazin listáján: 27 millió dolláros bevételével a 15. helyen áll Chris Hemsworth ausztrál kollégájával együtt.

A magazin az adózás és egyéb jövedelmet terhelő összegek levonása előtti adatokból dolgozott - jegyezte meg a BBC News.

A sztárgázsikkal bírók lajstromára 34 színész került fel, összeadott jövedelmük 2014 júniusa és 2015 júniusa között 941 millió dollárra rúg.

A toplista második helyezettje a 61 éves Jackie Chan lett 50 millió dollárral. A Halálos iramban-sorozat szereplője, Vin Diesel pedig a harmadik lett 47 millió dolláros keresetével. Bradley Cooper 41,5 milliót, Adam Sandler 41 milliót, Tom Cruise 40 millió dollárt kasszírozott.

A tízes toplistán a hetedik, nyolcadik, kilencedik helyet 33,5-32,5 millió dollár keresettel három indiai sztár, a 72 esztendős Amitabh Bácscsán, a 49 éves Szalmán Khán és a 47 éves Aksaj Kumár foglalja el.

A bevételi ranglistát 32 millió dollár gázsival Mark Wahlberg zárja.

http://www.bbc.com/news/entertainment-arts-33778520

Cindy Crawford a nyolcvanas évek "modellháborújáról" készít tévésorozatot




Cindy Crawford drámasorozatot készít az NBC amerikai csatornának a nyolcvanas évek modellvilágáról. Az egykori topmodell ezzel a szériával debütál televíziós producerként.

 
Crawford mellett Anne Heche és James Tupper is executive producerként szerepel az egyelőre Icon címen futó vállalkozásban. A Variety.com beszámolója szerint Az éhezők viadalának executive producere, Robin Bissell dolgozik a forgatókönyvön.

A sorozat előkészítése még a kezdeti stádiumban jár. Története a nyolcvanas években játszódik, amikor két vezető modellügynökség, a Ford Modelling Agency és az Elite Model Management között konkurenciaharc dúlt. Az alkotók jelezték, hogy a tévésorozat nem Crawford saját tapasztalatait meséli el, hanem teljes egészében fikció lesz. Az egykori modelleknek és a divatvilág más személyiségeinek nevét egyáltalán nem használják. Crawford is szigorúan megmarad a produceri szerepnél, nem jelenik meg a sorozatban.

A 49 éves egykori sztármodell pályafutása a nyolcvanas és kilencvenes években ívelt magasba, amikor olyan kollégái is nemzetközi hírnevet szereztek a kifutókon és kerültek a magazinok címlapjaira, mint Naomi Campbell, Linda Evangelista, Christie Brinkley, Brooke Shields, Elle Macpherson vagy Christy Turlington.

Crawford 1995-ben a Tiszta játszma című krimiben debütált a filmvásznon William Baldwin oldalán, később több tévésorozatban is feltűnt, és alakformáló videofilmjeivel is növelte népszerűségét.

http://variety.com/2015/tv/news/icon-nbc-drama-series-cindy-crawford-1201550265/

Szecsuáni csirke

Hozzávalók / 2 adag:
2 db csirkecomb
2 közepes fej vöröshagyma gyömbér ízlés szerint
2 gerezd fokhagyma
25 dkg káposzta (fejes)
2 db sárgarépa
10 dkg zöldborsó
2 ek szójaszósz
1 kávéskanál paprikakrém
1 tk ecet fehérbors
ízlés szerint só ízlés szerint

Elkészítés:
A csirkecombot kicsontozzuk, apró darabokra vágjuk. A wokot kevés olajjal felforrósítjuk, és belerakjuk a csirkét. Amikor a hús szépen kifehéredett, és egy kicsit kezd pirulni, egy tányérra kiszedjük. A wokba ezután a vöröshagyma kerül. Ha a hagyma üveges lesz, megszórjuk a gyömbérrel, és belerakjuk a fokhagymát is. A következő a fejeskáposzta, majd a répa. Ezt a kettőt egyszerre berakhatjuk, ha közel azonos méretűre vágtuk. Legvégén a marék zöldborsót (konzerves). Ezt követően visszarakjuk a húst, és fűszerezünk: 2 ek szójaszósz, 1mk erős paprika, ecet, ízlés szerint só, fehérbors. 5 percig hagyjuk összefőni az ízeket. Rizzsel tálaljuk.
forrás: Nosalty.hu

Lövölde tér