Budapest Európa Sportfővárosa lesz 2019-ben

Budapest lesz 2019-ben Európa Sportfővárosa - a címet a Fővárosi Önkormányzat pályázatát elbíráló European Capitals of Sport Association (Európai Sport Fővárosai Bizottság - ACES) ítélte oda.

   


A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) honlapján olvasható beszámoló szerint a 2024-es nyári olimpia megrendezéséért versenyben lévő Budapesttel együtt Málaga, Jereván és Valletta pályázott.
   
A brüsszeli székhelyű ACES 2001-ben hirdette meg először a címet, amelyet akkor Madrid kapott meg. Az idén Torino, jövőre Prága, 2017-ben Marseille, 2018-ban pedig Szófia lesz a kontinens sportfővárosa.
   
"Ez a cím segít Budapest 2024-es olimpiai pályázatának, médiafigyelmet irányít a fővárosra, és az egész éves aktivitás révén hasznos tapasztalatokra tehetünk szert" - idézte a mob.hu közleménye Szalay-Bobrovniczky Alexandrát, Budapest főpolgármester-helyettesét, aki hozzátette: Budapest már meglévő sporteseményekre fűzte fel a pályázatát, amely nem igényel külön infrastrukturális fejlesztéseket.
   
Fábián László, a MOB sportigazgatója úgy fogalmazott: Budapest már több alkalommal bizonyította versenyszervező képességét, vendégszeretetét, s példaként említette az elmúlt évekből a birkózó-, és a vívó-világbajnokságot, illetve a vízilabda és a cselgáncs Európa-bajnokságot. Fábián szerint a NOB új reformprogramja, az Agenda 2020 épp az olyan közepes városoknak ad olimpiarendezési lehetőséget, mint amilyen Budapest.

Az olimpiai bajnok sportvezető a 2024-es pályázattal kapcsolatban úgy vélekedett, hogy rengeteg munka vár még a kormányra, a MOB-ra és Budapestre.

Vona korrupttá tette és idegen hatalmak szolgálatába állította a Jobbikot

A Fidesz-frakció szerint Vona Gábor pártelnök korrupttá tette és idegen hatalmak szolgálatába állította a Jobbikot.

   


A nagyobbik kormánypárt parlamenti frakciója pénteki, az MTI-hez eljuttatott közleményében arra reagált, hogy Vona Gábor ugyancsak pénteken Szekszárdon, sajtótájékoztatón azt mondta: azért is lehet bízni pártja korrupció elleni harcában, mert a jobbikos vezetésű településeken nincsenek korrupciós botrányok.
   
A Fidesz közleményében az áll: a Jobbik korrupció elleni harcának az lehetne az első eredménye, hogy Vona Gábor "végre feladja magát, és színt vall Európa legsúlyosabb korrupciós botrányáról".
   
Hozzátették: Vona Gábor mostanáig nem válaszolt arra, hogy "a Kovács Bélákat foglalkoztató Jobbik" milyen idegen hatalmakat szolgál, és mennyi pénzért teszi ezt.

forrás: MTI

Egypt Air: addig repülünk Moszkvába, amíg nem értesítenek hivatalosan a tiltásról

Az Egypt Air egyiptomi légitársaság folytatja menetrend szerinti járatait a moszkvai Domogyedovo repülőtérre, egészen addig, amíg a cég nem kap hivatalos értesítést a repülési tilalomról - közölte pénteken Ajman Músza egyiptomi sajtótanácsadó az Egypt Air moszkvai irodavezetőjére hivatkozva.

 


Músza az egyiptomi állami hírügynökségnek az orosz fővárosból nyilatkozva hangsúlyozta, hogy Valíd Mohamedet, a légitársaság moszkvai irodájának igazgatóját mindeddig nem értesítették hivatalosan arról, hogy a cég gépeit kitiltották volna Oroszországból.
   
Korábban a polgári légiközlekedésért felelős miniszter, Hoszám Kamál is bejelentette, hogy az orosz fél nem tájékoztatta Kairót a járatok szombattól érvényes törléséről. Kamál közleménye szerint jelenleg "magas szinten folyik a kommunikáció" a helyzet tisztázása érdekében.
   
Az al-Bavvába című hírportál értesülései szerint az Egypt Air dolgozóit "teljesen váratlanul érte a hír", amely hírügynökségeken keresztül jutott el hozzájuk.
   
Hisám Zaazúa idegenforgalmi miniszter úgy fogalmazott: "Meglepett az oroszok által hozott váratlan döntés, és remélem, hogy felülvizsgálják azt, méghozzá nem napokon, hanem órákon belül." A tárcavezető hozzátette, hogy az egyiptomi állami légitársaság gépei több mint 50 éve repülnek Oroszországba, és kijelentette: Egyiptom képes az utasok biztonságát szavatolni.
   
Támer Amín neves egyiptomi műsorvezető azt közölte, hogy értesülései szerint az Egypt Air mindenesetre már le is állította a jegyfoglalást a Moszkvába irányuló járatokra, és jelenleg a légi közlekedésügyi tárcával együtt "néma csendben azon gondolkoznak, hogy miképp reagáljanak".
   
Amín elmondta, hogy az egyiptomi orosz nagykövet megerősítette az interneten terjedő hírt a moszkvai határozatról, amelyet "átmeneti biztonsági intézkedések" keretében hoztak.
   
Az al-Mál egyiptomi gazdasági napilap honlapján a légitársaság forrásaira hivatkozva azt írta: Moszkva célja, hogy korlátozza az Egyiptomba készülő orosz állampolgárok lehetőségeit. A légitársaság forrásai szerint az orosz utazási irodák áttértek az Egypt Air szolgáltatásaira annak érdekében, hogy Egyiptomba juttassák turistacsoportjaikat, akik most Kairón keresztül érkeznek a Vörös-tenger parti Sarm-es-Sejk városába.
   
Oroszország korábban - számos más állammal egyetemben - határozatlan időre leállította a vörös-tengeri üdülőközpontba és más egyiptomi városokba irányuló járatait, miután egyre nő a gyanúja annak, hogy a Sínai-félszigeten két hete történt légi katasztrófát egy terroristák által a repülőre juttatott pokolgép okozhatta.
   
A szerencsétlenül járt orosz gép október 31-én zuhant le 224 emberrel a fedélzetén, 23 perccel azután, hogy Sarm-es-Sejkből felszállt Szentpétervár irányába.

Fülöp Márton halála - Hodgson: "megdöbbentett a hír"

Meleg szavakkal emlékezett meg pénteken Fülöp Mártonról, a magyar labdarúgó-válogatott előző nap, 32 esztendős korában elhunyt volt kapusáról Roy Hodgson, az angol válogatott szakvezetője.

 

 
Hodgson, aki a West Bromnál dolgozott együtt Fülöppel a 2011-2012-es szezonban, a BBC-nek nyilatkozva kijelentette: teljesen megdöbbent, amikor meghallotta a hírt.
   
"Nagyon-nagyon kellemes személyiség és jó profi játékos volt (...) Őszintén szólva fel sem merült bennem, hogy bármilyen egészségi problémája lehetett" - tette hozzá.
   
Hodgson "a futball szomorú napjának" nevezte Fülöp Márton halálának napját, és kifejezte együttérzését a családnak.
   
Roy Keane, az ír válogatott másodedzője - aki a korábbi években a Sunderland, majd az Ipswich Town menedzsereként is leigazolta Fülöpöt - pénteken a BBC-nek szintén azt mondta, hogy megdöbbentette és lesújtotta a halálhír.
   
"Nagyszerű profit ismerhettem meg személyében, de ennél is fontosabb, hogy remek srác volt (...) A legmélyebb részvétemet küldöm Márton családjának és barátainak" - tette hozzá.
   
A BBC adatai szerint Fülöp a Sunderland színeiben 47-szer lépett pályára; az Ipswich Town kapuját 38 meccsen védte.
   


Shay Given, az ír válogatott és az angol Stoke City kapusa pénteken azt mondta a BBC-nek, hogy egyszerűen nem akarta elhinni a hírt.
   
"Amikor a Manchester Citynél voltam, és vállsérülést szenvedtem, akkor (Fülöp) a Sunderlandtől átjött kölcsönjátékosként (...) Csak néhány hetet töltött ott, de sokakra nagy benyomást tett" - mondta Given.
   
Fülöp a West Brom, az Ipswich Town, a Sunderland, a Stoke City és a Manchester City mellett játszott a Chesterfield, a Coventry és a Leicester színeiben is.

Lufthansa-sztrájk - Több mint félmillió utast érintett az egyhetes munkabeszüntetés

Több mint félmillió utast érintett a német Lufthansa történetének leghosszabb, pénteken végződött egyhetes sztrájkja - közölte a légitársaság pénteken a honlapján.

   


Adataik szerint 550 ezer utas kényszerült az útját módosítani, mivel a légitársaság összesen 4700 járatot törölt a légiutas-kísérők múlt péntek óta tartó sztrájkja miatt.
   
Carsten Spohr, a cég vezérigazgatója pénteken Twitter-üzenetben kért elnézést az utasoktól és azt írta, mindent megtesznek azért, hogy visszanyerjék ügyfeleik bizalmát.
   
Az Ufo (Unabhängige Flugbegleiter Organisation), a légiutas-kísérőket tömörítő szakszervezet azért kezdeményezett munkabeszüntetést, mert nem tudtak megegyezni a Lufthansával a nyugdíjazás feltételeiről.
   
A sztrájk először csak a frankfurti és a düsseldorfi, később a müncheni bázist is érintette, a légitársaság összes Frankfurt-Budapest járatát törölték, de a müncheni gépek nagyobb része sem indult el.
   
A légiutas-kísérőket tömörítő Ufo szakszervezet múlt pénteken hirdetett egyhetes sztrájkot. A vita a korai nyugdíjba menetel és az öregségi nyugdíj feltételeiről folyik a szakszervezet és a munkáltató között.
   
A Reuters jelentése szerint a légiutas-kísérőket tömörítő  szakszervezet jelezte: a pénteken befejeződő sztrájk bármikor újrakezdődhet, ha nem változik a vállalatvezetés jelenlegi álláspontja a vitatott kérdésekben.

Nehezen ismerik fel az egészségtelenebb élelmiszereket a magyarok

A magyaroknak csak 33 százaléka tudta eldönteni a zsír-, cukor- vagy sótartalom alapján, hogy melyik termék egészségesebb, ezzel a hazai válaszadók a legrosszabban teljesítők között szerepeltek a Consumers International és a Tudatos Vásárlók Egyesülete nemzetközi felmérésében.

A vizsgálatból kiderült, hogy sokat javít a helyzeten, ha színkódos jelölés van a termékek címkéin, így már a hazai fogyasztók 91 százaléka ki tudta választani az egészségesebb élelmiszereket.

A kilenc országra kiterjedő felmérés során a résztvevőknek a saját országukban közismert termékek fotóit mutatták színkódos, illetve egyszerű táblázatos jelöléssel. A fogyasztóknak ez alapján meg kellett mondaniuk, hogy az adott élelmiszer alacsony, közepes vagy magas zsírtartalmú-e, több termék esetén pedig melyik az egészségesebb.

Az MTI-hez eljuttatott összefoglaló szerint egyértelmű jelölés hiányában átlagosan a válaszadók 42 százaléka tudta megítélni, hogy az adott termék mennyi zsírt, cukrot vagy sót tartalmaz. A magyar fogyasztók a 33 százalékos jó válasszal jelentősen elmaradtak például a kanadaiak vagy az angolok mögött, akik 60, illetve 50 százalékban ki tudták választani az egészségesebb élelmiszereket.

A színkódos (piros, sárga, zöld) jelölés nagyon sokat segített, a jó válaszok aránya így átlagosan 90 százalékra nőtt, a magyarok pedig a 91 százalékos eredménnyel kissé meg is haladták az átlagot.

A felmérés célja az volt, hogy rámutasson, milyen kihívásokkal kell szembesülniük a vásárlóknak nap mint nap, ha egészségesen akarnak étkezni.

A Consumers International és tagszervezetei, közöttük a Tudatos Vásárlók Egyesülete arra kérik az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tagállamait, hogy ratifikálják és valósítsák meg a WHO globális akciótervét a nem fertőző betegségek megelőzéséről. Hajtsák végre a táplálkozással kapcsolatos ajánlásokat, és tegyenek további lépéseket annak érdekében, hogy megkönnyítsék a fogyasztók átállását az egészségesebb táplálkozásra - áll az egyesület közleményében.

forrás: MTI 

Visszatérhetett a Miss America színpadára a koronájáról lemondatott első fekete győztes



Zsűritagként térhetett vissza a Miss America színpadára Vanessa Williams énekes-színésznő, aki 1983-ben az első afroamerikaiként lett a szépségverseny győztese, de le kellett mondania címéről, mert egy magazin meztelen fotókat közölt róla - közölte híroldalán hétfőn a CNN televízió.

 
Sam Haskell, a Miss America vezérigazgatója a színpadon bocsánatot kért Williamstől és anyjától az elbánás miatt, amelyben a show korábbi irányítói részesítették őket, miután a Penthouse magazinban - a beleegyezése nélkül - olyan meztelen képek jelentek meg a szépségkirálynőről, amelyek még a verseny előtt készültek. Vanessa Williams 10 havi "uralkodás" után, 1984 júliusában lemondásra kényszerült.

Az egykori szépségkirálynő az ABC televízió hétfő reggeli műsorában egyebek között arról beszélt, mennyire kiábrándítja az, amikor a mai hírességek a hasonló, gyakran mesterségesen előidézett incidenseket a karrierjük egyengetésére használják fel.

 A számos filmben és sorozatban szerepet kapott Vanessa Williams 1988-ban debütált a zeneiparban. Azóta 7 millió lemezt adott el és számos toplistán szerepelt, különböző műfajokban. A Pocahontas című Disney-rajzfilm általa előadott, platinalemezzé vált Colors of the Wind betétdalát Oscar-, Golden Globe- és Grammy-díjjal jutalmazták. Az énekesnőt négyszer jelölték Emmy-, 17-szer Grammy-, egyszer pedig Tony-díjra. Hét alkalommal vehette át Nemzeti Szövetség a Színes Bőrűek Felemelkedéséért (NAACP) imidzsdíját.

A Miss America 2016 címet vasárnap a 21 éves, Georgia állambeli Betty Cantrell nyerte el.