napiTopik

Megnyílt a 31. Agromash Expo

Megnyílt a 31. Agromash Expo agrárgép-kiállítás szerdán Budapesten, a kőbányai vásárvárosban.  
Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a megnyitón elmondta, hogy minden idők legnagyobb kiállítása mutatkozik be 200 kiállítóval 32 ezer négyzetméteren.
 
A miniszter hangsúlyozta: Magyarország ugyan nem gyárt traktorokat, de jó minőségű, egyidejűleg közepes árú egyedi munkagépekkel és gépsorokkal jelen van a nemzetközi piacon. Emlékeztetett arra, hogy a magyar termelők gépvásárlását 25 milliárd forintos MFB-hitelkeret segíti.
 
A megnyitóra kiadott sajtóanyag a VM Mezőgazdasági Gépesítési Intézetre hivatkozva ismerteti: a magyar mezőgéppiac tavaly 68 milliárd forint volt, de az alkatrész-kereskedelemmel együtt legalább 115 milliárdot tett ki. A növekedés 33 százalékos volt egy év alatt.
 
A miniszter tájékoztatása szerint a világ mezőgazdasági gépforgalma 80 milliárd eurót tett ki 2011-ben, az eszközök egyharmada az EU-ban kelt el. Az eladott gépek értéke 20 százalékkal nőtt egy év alatt.
 
Az Agromash Expóval egyidejűleg a látogatók megtekinthetik az Agrárgép Show-t, továbbá a Magyar Kert, valamint a Szőlészet és pincészet kiállítást is.
 
Az idei bemutatón 11 cég nyert díjat. A hazai termékfejlesztésért járó különdíjat a Fertilia Kft. műtrágyája kapta. A nemzetközi termékfejlesztési különdíjat a Bobcat rakodógépe és a Deutz-Fahr egyik traktora érdemelte ki.
 
A kiállítás szombat estig tekinthető meg a Hungexpo kőbányai vásárközpontjában.

forrás: MTI

Semmi sem dőlt el, de lépéselőnyben a Barcelona

A spanyol Király-kupa elődöntőjének első felvonásában a Real Madrid otthonában döntetlent játszott a Barcelonával. A visszavágót február 27-én rendezik. 


Az elmúlt években tucatnyi El Clásicót láttunk, de hát ki tudná megunni a Real Madrid és a Barcelona összecsapását? Ezúttal a spanyol, azaz Király-kupa elődöntőjében akadt össze a két gigász.

Xavi egy szabadrúgásból eljutott a lécig, majd Ricardo Carvalho hatalmas bakija után a gólvonalig (utóbbi esetben Raphaël Varane mentett nagyot), és ettől felébredt a madridi csapat: az első igazán pontos támadás végén Karim Benzema lőtt nem sokkal a jobb felső mellé, majd következett José Callejón magánszáma: gólhelyzetben ballal maga elé tette a labdát, de jobbal felszabadított saját maga elől.

A fordulás után a Real egy szép, de picit pontatlan Karim Benzema-lövéssel nyitott, majd Callejón eladott labdáját Lionel Messi zseniálisan tette Cesc Fabregas elé, aki a kapussal szemben állva nem hibázott: 0–1. Hamar jöhetett volna a válasz, ha Ronaldo egy lépésről nem a kapu mellé fejeli Essien beadását...

José Mourinho gyorsan beküldte Luka Modricot és Gonzalo Higuaínt is, de ez sem segített csapatán, miközben a másik oldalon Fabregas és Pedro ziccert hibázott. A hajrára fordulva mégis egyenlített a Real Madrid: a csapat legjobbja, Raphaël Varane fejelt pompás mozdulattal a kapuba Mesut Özil beadása után. 1–1.

A legutolsó helyzet a vendégeké volt, de Jordi Alba lövését kiütötte a nemrégiben igazolt Iker Casillas-helyettes López: semmi sem dőlt el, de lépéselőnyben a Barcelona.

 KIRÁLY-KUPA, ELŐDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS

 REAL MADRID–BARCELONA 1–1
 Gólszerző:  Varane (81.), ill. Fabregas (50.)

forrás: NSO.hu

Az ”Új Pacquiao” csúnyán túlértékeli magát!

Kevesli a Golden Boy Promotion által ajánlott 3 millió dolláros fellépti díjat Nonito Donaire, akinek az összegért cserébe meg kellene mérkőznie Abner Maresszel. 


A WBO (Boksz Világszervezet) kispehelysúlyú világbajnokának, Nonito Donairenak szinte már egy lekötött mérkőzése volt a kubaiak sztárjával, Guillermo Rigondeaux-val. A két fantasztikus képességű ökölvívó elvileg április végén csapott volna össze egymással, de a két fél között hírtelen megszakadtak a tárgyalások, így ebből az összecsapásból nem lett semmi.

Nos, a Golden Boy Promotion kapva az alkalmon egy komoly ajánlatott tett az ”Új Pacquiaónak”. Oscar De La Hoya-ék 3 millió dollárt fizetnének Donairenak azért, hogy kiálljon Abner Maresszel, aki jelenleg a WBC (Bokszvilágtanács) kisváltósúlyú világbajnokának vallhatja magát, azaz a két bokszoló összecsapása egy címegyesítő mérkőzés lenne.
A Top Rank által menedzselt harmincesztendős ökölvívó, azonban kevesli a fellépti díjat. Egyes hírek szerint az összeg mellett a szerződésben nincsen semmilyen kitétel és ez sem tetszik a ”Filippínó villanásnak”. Fontos megemlíteni, hogy Donaire lehet a Top Rank új ”zászlóshajója”, hiszen Manny Pacquiao az előző két mérkőzését elveszítette, sőt Juan Manuel Márquez még ki is ütötte őt.


 forrás: sport365.hu

Red Bull: Horner 2017-ig marad

Helmut Marko, a Formula–1-ben szereplő Red Bull-istálló sportigazgatója a Sport Bildnek elmondta, Christian Horner csapatfőnök 2017-ig náluk marad. 


2017-ig meghosszabbították Horner szerződését.

Tudom, hogy Maranellóban is nagyon szerették volna megszerezni, de marad nálunk”  – erősítette meg Horner maradását Marko, egyúttal eloszlatva a csapatfőnök Ferrarihoz igazolásáról szóló közelmúltbeli pletykákat.

forrás: NSO.hu

Lemondott a kosárlabda szövetség főtitkára

Sterbenz Tamás nem folytatja tovább a munkát a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségében (MKOSZ), még nem tudni pontosan, miért. 


Minden bizonnyal a férfi és női szövetségi kapitányok megválasztása körüli hercehurca miatt gondolta úgy Sterbenz Tamás, a szervezet főtitkára, hogy távozik posztjáról.

Legalábbis forrásaira hivatkozva a BB1.hu oldal erre tippel, és arra, Sterbenz nem akarja elfogadni, hogy egy gazdasági csoport nyomást gyakoroljon az elnökség majdani döntésére.

Az MKOSZ szakmai bizottsága ugyanis hétfőn ülésezett, és megvitatta, kiket javasolna a két nemzeti csapat szakmai vezetésére. A grémium úgy döntött, hogy a női csapat kapitányi feladatára Farkas Sándor vagy Rátgéber László lehet alkalmas.

Az előbbi hét, az utóbbi egy szavazatot kapott. Ha az elnökség figyelembe veszi a bizottság döntését, minden bizonnyal Farkas lesz a kapitány, és ő vezetheti majd a csapatot a 2015-ös hazai Eb-n is.

Ami a férfiakat illeti: itt a spanyol Pedro Martinez, valamint a szerb Stevan Karadzsics lett a befutó, de Sztojan Ivkovics, a Kecskemét trénere, korábbi kapitány is kapott egy voksot. A hírek szerint ő is jelölt lehet a szakmai bizottság rangsora ellenére, ez pedig a BB1.hu szerint Sterbenz számára elfogadhatatlan.

Aztán szerda délben a kezdo5.hu közölte Sterbenz Tamás közleményét:

„Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Elnökség! 

Tájékoztatom Önöket, hogy 2013. február 1-től főtitkári teendőimet nem tudom összeegyeztetni egyetemi tanszékvezetői munkám követelményeivel. Üdvözlettel, Sterbenz Tamás". 

Ez tehát más indokot sejtet a távozásról, kérdés, melyik a valódi érv.

Az MKOSZ következő elnökségi ülése február 1-jén, pénteken délután fél 3-kor lesz, ott többet megtudhatunk majd a személyi kérdésekről.

forrás: kezdo5/BB1.hu/sport24.hu

Real-Barca: Az első felvonás következik

A labdarúgó spanyol Király Kupa elődöntőjében találkozik egymással a két nagyágyú szerda este. Megjósolhatatlan a kimenetel. 


Ha az eredményeket tekintjük, csak egy kicsin múlt, hogy összejött az El Clásico a Király Kupa idei szezonjában, ugyanis a Malaga végülis megszorongatta a Barcelonát a negyeddöntőben.


A katalánok pusztán 2-2-t játszottak odahaza Manuel Pellegrini együttesével, és a múlt heti visszavágón is volt 2-2 az állás a meccs derekán. Ezután rázta meg magát a Barca, és nyert 4-2-re, továbbjutva a négy közé.

A Real Madrid 2-0-s hazai sikerével megágyazta a továbbjutást a Valencia ellen, és az idegenbeli 1-1 ezt meg is erősítette. A másik ágon egyébként Atletico Madrid-Sevilla párharcot élvezhetünk.

Nos, ha a bajnokságban eddig mutatott formát vesszük alapul, a Real Madridnak nem sok esélye van a Barcelonával szemben, tudniillik 15 pontos hátrányt halmozott fel a katalánokkal szemben, és jelenleg csak harmadik a tabellán, még az Atletico is megelőzi.

Más kérdés, hogy az utóbbi időben a Barca kicsit könnyelmű volt, kikapott például hosszú idő után, a Real Sociedad ellen 2-0-s előnyről buktak el 3-2-re. Hogy nincs hullámvölgy, azt az Osasuna ellen bizonyították, 5-1-re nyertek, Lionel Messi négy gólt szerzett. Az argentin pókere mellett azért Cristiano Ronaldo, a Real Madrid ásza is termelt, ő hármat rúgott a hétvégi fordulóban.

A Realban tapasztalható (szerintük egyáltalán nem tapasztalható) kisebb háborúskodás nem kedvez a csapatnak, és az sem, hogy Iker Casillas sérülés miatt hosszú időre kiesik. Minden bizonnyal Adan védi majd a kaput, annak ellenére, hogy a madridiak leigazolták a Sevillától Diego Lopezt. 

Sőt, a portugál Pepe sem lesz ott szerdán, ami azért is különös, mert ő mindig előtérbe kerül az El Clásicók során, komoly szabálytalanságai révén elsősorban. Nem lesz ott eltitlás miatt Sergio Ramos, Fabio Coentrao és Angel Di Maria sem, így komoly nehézségei lehetnek a Realnak.

A Barcelonába Gerard Piqué is visszatérhet eltiltása után, de ennek ellenére szembe kell néznie azzal a ténnyel, hogy José Mourinho csapata 31 (!) meccs óta nem kapott ki odahaza.

Lionel Messi egyébként rekordot dönthet a mai meccsen: eddig Alfredo Di Stefano szerezte a legtöbb gólt a Barca ellen, 18-at. Messi 17-nél tart, így alighanem csak idő kérdésre, hogy a csúcsot mikor ugorja át a Bolha.

" Ez egy nagyon fontos és bonyolult mérkőzés lesz. Nagyszerű este lesz, mert a világ talán legerősebb csapata ellen vesszük fel a harcot. De itthon játszunk, és ez egy nagy lehetőség a számunkra. Készen állunk" - mondta Cristiano Ronaldo előzetesképp.

Javier Mascherano, a Barcelona argentin játékosa így szólt a meccsről: "Teljesen mindegy, hogy ki, milyen összeállításban lép fel ezen az estén, mi mindig felszívjuk magunkat a Real Madrid ellen. Ők is így vannak ezzel. A legjobbjukat adják majd, annak ellenére, hogy kulcsjátékosok hiányoznak majd a csapatukból". 

 Real Madrid - Barcelona - TV: DigiSport 1  21ó

forrás: sport24.hu

Platini tagadja a bundavádakat

Határozottan visszautasította a vádakat Michel Platini, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke, akit azzal gyanúsított meg a France Football című francia magazin, hogy Nicolas Sarkozy akkori államfő utasítására szavazott Katarra a 2022-es világbajnokság házigazdájának kiválasztásakor. 


"Azt hinni, hogy a Katarra adott voksom a két ország közötti megállapodás eredménye volt, nem más, mint egyszerű spekuláció" - fogalmazott kedden kiadott közleményében Platini, majd kilátásba helyezte, hogy minden olyan személyt beperel, aki megkérdőjelezi függetlenségét a szavazással kapcsolatban.

A France Football szerint a katariak azt ígérték Platini voksáért cserébe, hogy jelentős pénzeket fektetnek a francia futballba - a lap úgy tudja, hogy az erre vonatkozó egyezség 2010. november 23-án, egy Élysée Palotában rendezett fogadáson született meg.

A 2022-es vb-házigazdáról bő egy héttel később, december 2-án döntöttek, s a szakértők szerint esélytelen Katar többek között a favoritnak tartott Egyesült Államok pályázatát megelőzve nyert.


forrás: MTI

Friss / Extra