Kétnaposra bővül az idei Székely Vágta, amelyet július 14-én és 15-én, második alkalommal tartanak meg a háromszéki Maksa községhez tartozó Óriáspince-tetőn.
A lovas esemény az idén több kulturális, lovas, értékteremtő és hagyományőrző programmal gyarapodik - olvasható a közleményben, amelyet a szervezők juttattak el az MTI-hez kedden.
A tavalyi első Székely Vágtához hasonlóan idén is Kovászna, Hargita vagy Maros megyei települések nevezhetnek be egy-egy csapatot a versenyre. Minden csapat egy lóból és három személyből áll: a lovasból, a kísérőből és a csapatvezetőből.
A Székely Vágta nevezési díja 1000 lej (mintegy 70 ezer forint), amelyet a versenybe benevező település önkormányzata vagy a versenyzőt támogató személy, illetve cég fizethet be. Nevezni legkésőbb június 28-ig lehet.
Elek: 99 %, hogy Dabason játszunk
"Ezt a mutatót nem néztem, de akkor szeretnénk mi megszakítani a Viborg menetelését. Az mindegy volt, hogy otthon vagy idegenben kezdünk, szeretnénk, pontosabban meg akarjuk nyerni a KEK-et!" - mondta Elek Gábor vezetőedző. "A dánok nagy iramban, de sok hibával játszanak. Az indításaik életveszélyesek, ám a kapusposzt lehet a gyenge pontjuk. A csapat esze és lelke Grit Jurack. Ha kell, gólt lő, ha kell, előkészít, és ha baj van, mindig rá számítanak."
Az FTC trénere hozzátette: 99 százalék, hogy a döntő hazai találkozóján Dabason fogadják a Viborgot. A tavalyi KEK-döntőben és a mostani elődöntőben is bevált ez a csarnok.
A skandináv együttes - amely háromszor nyert BL-t és háromszor EHF Kupát - a mostani kiírásban a svéd Sävehofot, majd a Debrecent, az elődöntőben pedig a német HC Leipziget búcsúzatta. Az FTC az utóbbi három KEK-párharcán egyaránt orosz ellenfelet ejtett ki: sorozatban a Rosztov-Dont, a Zvezda Zvenyigorodot és a négy között a Dinamo Volgogradot.
forrás: SPORTSOX magazin
Hazai környezetben kezd az FTC
Az első mérkőzést május 5-én vagy 6-án, a visszavágót pedig egy héttel később rendezik.
A Viborg eddig négyszer vívott kupadöntőt magyar csapat ellen, és mindig nyert: az EHF Kupában 1994-ben a Debrecen, 1999-ben és 2004-ben a Győr ellen, a Bajnokok Ligájában pedig 2009-ben ugyancsak a Győr ellen diadalmaskodott.
"Ezt a mutatót nem néztem, de akkor szeretnénk mi megszakítani a Viborg menetelését. Az mindegy volt, hogy otthon vagy idegenben kezdünk, szeretnénk, pontosabban meg akarjuk nyerni a KEK-et!" - mondta az MTI-nek Elek Gábor vezetőedző. "A dánok nagy iramban, de sok hibával játszanak. Az indításaik életveszélyesek, ám a kapusposzt lehet a gyenge pontjuk. A csapat esze és lelke Grit Jurack. Ha kell, gólt lő, ha kell, előkészít, és ha baj van, mindig rá számítanak."
Az FTC trénere hozzátette: 99 százalék, hogy a döntő hazai találkozóján Dabason fogadják a Viborgot. A tavalyi KEK-döntőben és a mostani elődöntőben is bevált ez a csarnok.
A skandináv együttes - amely háromszor nyert BL-t és háromszor EHF Kupát - a mostani kiírásban a svéd Sa:vehofot, majd a Debrecent, az elődöntőben pedig a német HC Leipziget búcsúzatta. Az FTC az utóbbi három KEK-párharcán egyaránt orosz ellenfelet ejtett ki: sorozatban a Rosztov-Dont, a Zvezda Zvenyigorodot és a négy között a Dinamo Volgogradot.
A legrangosabb európai kupában, azaz a Bajnokok Ligájában is lesz magyar csapat, a Győri Audi ETO KC a montenegrói Buducnost Podgoricával találkozik, az első mérkőzésre Veszprémben kerül sor várhatóan május 5-én.
A döntők programja:
Bajnokok Ligája:
1. mérkőzés, május 5. vagy 6.
Győri Audi ETO KC-Buducnost Podgorica (montenegrói)
A visszavágóra egy héttel később kerül sor.
KEK:
1. mérkőzés, május 5. vagy 6.
FTC-Rail Cargo Hungaria - Viborg (dán)
A visszavágóra egy héttel később kerül sor.
Egy tehetséges fiatal képzőművész
Dobolyi Mónika elektronikai hulladékokból (is) készít hordható, egyedi ékszereket. Munkájával sikeresen pályázott az idei Mediawave fesztivál alkotói közé.
Az ő tevékenységéhez, a kiállításon való megjelenésének sikerességéhez kérjük a segítséget! Az ékszerek elkészítéséhez ugyanis alapanyagra van szükség! Ezért kérjük, hogy akinek van otthon rossz mobiltelefonja, töltője, rossz számítógépes alkatrészek, stb. (fejhallgató, fülhallgató, discman, billentyűzet, vagy bármi ehhez hasonló) az hozza el nekünk a szerkesztőségbe (Dabas, Szent István út 22.), vagy egyeztessen Maria Garamszegi kolléganőnkkel más megoldásról a miryamme@gmail.com e-mail címen!
FONTOS! EZ NEM LAKOSSÁGI ELEKTRONIKAI HULLADÉK-GYŰJTÉS!! Ha a felsoroltak alapján nem tudod eldönteni, hogy át tudjuk-e venni az általad kidobásra szánt elektronikai eszközöket, írj nekünk!
Egy kis ízelítő a munkákból: http://monartcraft.blog.com/
Hamarosan játékot is indítunk, ahol a nyeremény ezek közül az ékszerek közül kerül ki!

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)