Bábszínházi világnap hétfőn


Különleges produkciókkal készülnek a bábszínházi világnapra a magyar nyelvű bábszínházak művészei, színművészeti egyetemek hallgatói, akik rendhagyó helyszíneken is várják a közönséget.

   
Március 21-ét, a bábművészet világnapját a magyarországi és a határon túli magyar nyelvű bábosok a Budapest Bábszínház kezdeményezésére immár harmadik éve ünnepelik nagyszabású eseménysorozattal - olvasható a színház MTI-hez eljuttatott közleményében.
   
A bábszínházzal, bábtársulattal, bábos felsőoktatási intézménnyel rendelkező városokban a műfaj képviselői a világnapon szokatlan helyszíneken hívják fel a figyelmet a műfaj sokszínűségére.
   
A rendezvény célja a színházi életben egyre nagyobb teret nyerő műfaj megerősítése, képviselőinek - a legfiatalabb generációnak és a már régóta a pályán levőknek - bemutatkozása. Továbbá a bábszínház helyének megerősítése az adott településen és a lakók elhivatottságának növelése bábszínházuk iránt.
   
A világnapon kő- és független bábszínházak művészei, színművészeti egyetemek hallgatói együtt igyekeznek új nézőket megnyerni a műfajnak a színházépületekben és azokon kívül is.
   
Hétfőn a világnap alkalmából Győrben a Vaskakas Bábszínházban ingyenesen láthatja a közönség a Szabó T. Anna műveiből, felnőtteknek készült Anyajegy című előadást. Pécsen a Bóbita Bábszínházban az éppen csak pár hónapos babáktól az unokáikkal színházba érkező nagyszülőkig minden korosztály képviselői válogathatnak a programok és látnivalók között.
   
A Budapest Bábszínház jóvoltából a modern vásárba, a piaccsarnokokba látogat el Vitéz László, továbbá a színház művészei budapesti iskolákban és óvodákban olvasnak fel olyan meséket, amelyek a Budapest Bábszínház repertoárjához köthetők.
   
Március 21-én a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház előtt a Jókai téren újra működik a Vitéz László bábjáték-automata. Kolozsváron a meseolvasó maraton mellett bábos sétára is várják az érdeklődőket.
   
Egy iráni bábszínház, a Dzhivada Zolfagariho művészeinek ötletére 2002-ben a bábművészeti világszervezet, az UNIMA (Union Internationale de la Marionnette) indítványozta, hogy március 21. legyen a bábosok ünnepe. Ehhez az időponthoz kapcsolódva 2003 óta szerte a világon, így Magyarországon is zajlottak események.
   
A teljes program a babszinhazivilagnap.wordpress.com oldalon található meg.