Szilveszterkor becsomagolják a Fővárosi Nagycirkuszt

Szilveszterre becsomagolják a Fővárosi Nagycirkuszt, ahol december 31-én utolsó alkalommal láthatja a közönség a Balance című előadást. Az esti gála díszvendégei a Rippel fivérek lesznek.

A szilveszteri eseménysorozat este 8 órakor a cirkusz épülete előtt veszi kezdetét. Különleges performansz keretében fehér textíliával takarják le az épületet a Fővárosi Nagycirkusz azon törekvését szimbolizálandó, hogy jövőre "letisztult, új tartalommal szolgálják majd a szórakoztatást" - mondta Marosi Antal, a cirkusz sajtókoordinátora szerdán az MTI-nek.
  
A szilveszteri gálán láthatja utoljára a magyar közönség a Balance című produkciót, amelyben lélegzetelállító magasdrótszámmal színpadra lép a kolumbiai Gerling csoport, az X-Treme Brothers kézegyensúlyozó számot mutat be, az ukrán Flying Boys csapata pedig akrobatikus kosárlabda-produkciót ad elő.
  
Marosi Antal kiemelte, hogy az est díszvendégei a Rippel fivérek lesznek, akik ugyancsak egyensúlymutatvánnyal lépnek a színpadra.
  
A közönség tagjai egy-egy pohár pezsgővel köszönthetik az új évet, majd egy éjszakába nyúló partin vehetnek részt az előadás fellépőivel.
  
Marosi Antal felhívta a figyelmet az éjféli tombolára, amelyen plüssállatokat nyerhetnek a résztvevők. Mint mondta, ezzel az eseménnyel a megfelelő állattartás és az állatbarát magatartás fontosságára kívánják ráirányítani a figyelmet.