Magyar-román - Iordanescu szerint bármi megtörténhet



Anghel Iordanescu szövetségi kapitány szerint rendkívül fontos a román labdarúgó-válogatott számára a magyarok elleni pénteki Európa-bajnoki selejtező.

 
A Groupama Arénában sorra kerülő összecsapást megelőző csütörtöki sajtótájékoztatón a 65 éves szakember megjegyezte, nem volt könnyű dolga a szakmai stábnak a keret összeállításakor, ugyanis többen voltak formán kívül, illetve sérültek. Hozzátette, a jelenlegi együttesből Vlad Chiriches és Gabriel Torje is kisebb sérüléssel bajlódik, de bízik az orvosi csapat munkájában. A tréner elmondta, a fejében egyelőre a kezdőcsapat fele van meg.
  
Iordanescu megjegyezte, a válogatott szempontjából a legrosszabbkor jött, hogy a román klubcsapatok tizennégy év után nem élték meg az őszt a nemzetközi kupákban, ugyanis így gyengébb formában lévő játékosokkal dolgozhatnak csak.
  
A pénteki összecsapással kapcsolatban azt hangoztatta, bármi előfordulhat, a magyar csapatot pedig a hazai közönség segítheti majd, amely nagy előnyt jelenthet neki.
  
A románok elleni összecsapásra pénteken 20.45-től kerül sor a Groupama Arénában. Hat forduló után a román válogatott vezeti a selejtezőcsoportot, egy ponttal megelőzve az északír, hárommal pedig a magyar válogatottat. A magyarok szeptember 7-én Belfastban az északírekkel találkoznak.