Több mint százezer szerencsejátékfüggő van Csehországban




Több mint százezer szerencsejátékfüggő van Csehországban, problémákkal pedig ezen a területen mintegy 440 ezer ember küszködik - állapítja meg a szerencsejátékokról készített 2014-es cseh jelentés, amelyet pénteken hoztak nyilvánosságra Prágában.
   
Felmérések szerint a felnőtt cseh lakosság egyharmada tavaly legalább egy alkalommal kipróbált valamilyen szerencsejátékot. Veszélyes tendencia, hogy növekszik a fiatal korú játékosok száma, a függőség kialakulása leginkább a 34-44 év közötti korosztályt veszélyezteti - mondta újságíróknak Jindrich Voboril, a nemzeti drogellenes központ koordinátora.
  
Viktor Mravcík, a központ igazgatója szerint a csehek tavaly 138,1 milliárd koronát költöttek szerencsejátékokra, ami éves szinten tízszázalékos emelkedést jelent. Az elköltött összegből nyereség formájában mintegy százmilliárdot kaptak vissza az állampolgárok.
   
A szerencsejátékokra fordított 138 milliárdos összeg több mint játékautomatákban költötték el a csehek. A liberális törvényi szabályozás következtében játékautomaták ma szinte minden településen megtalálhatóak. Ugyanakkor az utóbbi időben az állam és számos önkormányzat is igyekszik korlátozni a játékautomaták számát.
  
Szociológiai tanulmányok szerint ugyanis a csehországi játékbarlangok környékén növekszik a bűnözés, a prostitúció, gyakran pénzmosodaként, kábítószerek elosztóhelyeként szolgálnak és negatívan befolyásolják az ifjúság fejlődését. A másik oldalon az önkormányzatok azért elnézőek a szerencsejátékokkal szemben, mert abból komoly bevételeik származnak.
  
Az állami költségvetés bevétele a szerencsejátékokból 7,9 milliárd koronát tett ki. A szerencsejátékok iránti legnagyobb érdeklődés a német és az osztrák határ mentén nyilvánul meg, háromszorosa a belföldinek. Szakértők szerint ebben nagy szerepe van a határon túli játékosoknak, turistáknak.