A vesztes csapat drukkerei többet esznek

Francia kutatók szerint gyakran vesztes csapatnak szurkolni egészségetlen, mert egy pszichológiai felmérés szerint a drukkerek többet esznek egy vereség utáni napon, mint máskor - adta hírül a The Daily Telegraph című brit lap.


Yann Cornil és Pierre Chandon pszichológusok felmérése szerint a jelenség főként városban élőkre és a legvérmesebb  drukkerekre igaz, olyan mérkőzéseket követően, amikor a papírforma kiegyenlített esélyeket jósolt.
    
A tanulmány 726 ember megkérdezésén alapul, az alanyok étkezési naplót vezettek a meccsek napján, vasárnaponként és a következő két napon.
    
Ezekből kiderült, hogy hétfőnként általában 16 százalékkal több telített zsírsavat és 10 százalékkal több kalóriát vettek magukhoz a vesztes csapatok hívei. Győztes csapat esetében viszont 9 százalékkal kevesebb telített zsírsav és 5 százalékkal kevesebb kalória került a drukker szervezetébe, mint máskor. A jelenség a 8 legszenvedélyesebb francia "fociváros" esetében még kirívóbb: 28 százalékkal nő a drukkerek telítettzsírsav-fogyasztása vereség után, győzelmet követően viszont 16 százalékkal csökken.
    
A pszichológusok szerint a drukkerek önbecsülésük fenyegetéseként élik meg a vereségeket, míg a győzelmek erősítik az önfegyelmet. Az örök - vagy gyakori vesztes csapatok - híveinek azt javasolják, hogy az újabb kudarc után üljenek le és írják le, hogy mi igazán fontos az életükben, ez az egyszerű módszer teljesen eredményes lehet.