Budapesti Tavaszi Vásár - Több mint 70 alkotó kínálja portékáját a Vörösmarty téren

Több mint 70 alkotó és műhely kínálja portékáit a Vörösmarty téren pénteken megnyílt Budapesti Tavaszi Vásáron.


 A rendezvényen kizárólag minőségi, zsűrizett magyar kézműves és dizájner termékek kaphatók, emellett több nagy lacikonyha, gyerekprogramok, népzenei és dzsesszkoncertek is várják a vendégeket április 26-ig.
  
A vásárt megnyitó Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes köszöntőjében kiemelte: a karácsonyi vásár mellett mára a tavaszi vásár is olyan attrakcióvá nőtte ki magát, hogy sokan kifejezetten ehhez időzítve érkeznek a fővárosba.
 
 Bán Teodóra, a vásárt rendező Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ vezetője szerint a téli és a tavaszi sokadalom is igazi vásári hangulatot teremt a téren. Mint mondta, a nemzetközileg is elismert rendezvényeken a népművészeti portékák mellett kortárs dizájner termékeket is kínálnak, kielégítve minden turisztikai igényt.
 
 Szabó Kata, a Magyar Kézműves Szövetség vezetője az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a vásáron jelenlévő több mint 70 kézműves kizárólag saját termékeit kínálja, amelyek előzetesen egy szigorú minősítési rostán mentek át, így a vendégek csak a legmagasabb minőségű áruval találkozhatnak.
 
 A kínálatból kiemelte a textil- és nemezféleségeket, a kosarakat, a szárazvirág-kompozíciókat, a kerámiát, a legkülönfélébb ékszereket és bőrdíszműveket – táskákat, kesztyűket, kabátokat. A pavilonok elrendezését is körültekintő tervezés előzte meg, hogy az egymás mellé kerülő termékek kapcsolódjanak egymáshoz – tette hozzá.
 
 A vendégeket változatos színpadi produkciók és koncertek is szórakoztatják, a fellépők között van Jónás Vera, Pál István „Szalonna” és bandája, valamint Ferenczi György és a Rackajam.
 
 A vásár minden hétvégéjén nyitott műhellyel, kézműves bemutatóval készülnek a szervezők, terítékre kerül a tojásfestés, a nemezelés, a mézeskalács készítés, az ötvösség, a hangszerkészítés, a gyöngyfűzés, a fazekasság, a papírmerítés, az üvegfújás, a bőrdíszmű készítés és a kosárfonás is. A gyerekeket csütörtöktől vasárnapig kézműves játszóházba várják.
 
 A vásár ideje alatt rendeznek fazekas versenyt, a vállalkozó kedvűek pedig részt vehetnek a rakuzáson is, ahol kerámiából mintáznak nagyméretű virágokat. Ételbemutatók is lesznek: a "Tavaszi gasztronómiai íz kavalkád" a polgári és paraszti konyhát mutatja be az érdeklődőknek.