Illegális dohányüzem és csempészbanda bukott le Nyíregyházán

Illegális dohányüzemet és egy cigarettacsempész-bandát buktattak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyomozói Nyíregyházán - közölte a NAV észak-alföldi regionális bűnügyi igazgatóságának sajtóreferense szerdán az MTI-vel.


Jánvári-Stefán Regina elmondta, hogy az üzemben ipari méreteket öltő mennyiségben állítottak elő a vágott dohányt, míg a csempészek 50 millió forint értékű cigarettával buktak le.
  
A százados tájékoztatása szerint a pénzügyi nyomozók egy lakóházat és annak melléképületeit akarták átvizsgálni a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhelyen, amikor az ott tartózkodó férfi megpróbálta előttük bezárni a kaput, majd menekülni kezdett.
 
 Nem jutott messzire, hamar elfogták, s utána az átvizsgált épületekben másfél tonnányi dohánylevelet, vágott dohányt és feldolgozáshoz, csomagoláshoz használt gépeket találtak a NAV munkatársai.
  
Az ügyben eddig két embert hallgattak ki költségvetési csalás és jövedéki termékkel való visszaélés miatt.

  A sajtóreferens megjegyezte: a lefoglalt dohány mennyisége alapján az illegális üzem működtetői mintegy 20 millió forintos adóhiányt okoztak.
  
A sikeres felderítést követően a nyomozók egy ellenőrzött kis teherautóban hatvanezer doboz adózatlan cigarettát találtak. További ellenőrzéseket végezve, végül 50 millió forint értékű cigarettát foglaltak le Nyíregyházán, s egyik autó csomagtartójából pedig papírzacskóba rejtve, 113 millió forint és 2000 euró került elő.
  
A csempészbanda valamennyi tagjának kézre kerítésére nyomozás indult. Eddig egy ukrán állampolgár került előzetes letartóztatásba, akinek a kocsijában a hatvanezer doboz cigarettát elsőként megtalálták.