BÚÉK - december 30-án mutatják be az ország első közösségi filmjét

BÚÉK címmel december 30-án mutatják be az ország első közösségi filmjét, amely 2013 szilveszterét mutatja be számtalan szemszögből.


A tavaly meghirdetett BÚÉK elkészítésében a fiatal filmesekből álló stábok mellett bárki részt vehetett saját videóinak beküldésével, az egyetlen kritérium az volt, hogy a videók december 31. és január 1. között készüljenek.
 
A BÚÉK-ra végül több mint 800 videó érkezett 60 településről, emellett a készítők 15 saját stábja is 24 órán keresztül forgatott szilveszterkor, így összesen csaknem 100 órányi nyersanyagból készült el a 70 perces mozifilm - derül ki a film készítőinek közleményéből.
 
"Az év utolsó napja felfokozott, mindenkit megmozgató esemény, amely jól láthatóvá teszi a különböző társadalmi csoportok, korosztályok, szubkultúrák sajátosságait. A hagyományos dokumentumfilm kereteit kitágítva a BÚÉK-ban részt vevők öndokumentációi, személyes történeteik és emlékeik is beépülnek a készülő filmbe" - olvasható a film honlapján (www.buekfilm.hu).
 
Az alkotók a dokumentumfilm bemutatását a forgatáshoz hasonlóan országos, közösségi eseményként rendezik meg, így december 30-án az ország több pontján vetítik le a BÚÉK-ot a délutáni, esti órákban. A budapesti premiert az Akvárium Klubban tartják 19 órától, ahol a vetítés után a film zenéjét szerző DJ Bootsie speciális audiovizuális szettel lép fel.
 
Budapesten kívül a BÚÉK-premier látható lesz Biatorbágyon, Egerben, Karcagon, Kecskeméten, Nyíregyházán, Pécsett, Szegeden, Székesfehérváron, Szolnokon, Szombathelyen, Tapolcán, Tatabányán és Vámospércsen.
 
A közösségi film mellett egy olyan interaktív platform is készül a beérkezett nyersanyagokból, amely a filmből kimaradt videók jelentős részét tartalmazza. Ezekből olyan BÚÉK-film áll össze, amelyet a néző a saját kedve szerint irányíthat. Az interaktív alkotást a BÚÉK csapata és a VS közösen készíti, megjelenése december 31-re várható.