Jelentős az érdeklődés a diplomamentő program iránt

Már csaknem négyezer fiatal vesz részt a diplomamentő program nyelvtanfolyamain, másfél hónap alatt 340 képzés indult el az ország 82 településén. Eddig 31 ezren jelezték, hogy szeretnének részt venni a programban, élénk az érdeklődés, amit jelez, hogy az elmúlt 4 hét alatt ezerrel nőtt a regisztráltak száma - mondta a nemzetgazdasági miniszter.
    
Varga Mihály az MTI-nek adott nyilatkozatában emlékeztetett: az első képzések augusztus utolsó napjaiban startoltak. A most futó tanfolyamok mellett további 329 képzés vár indításra.
    

"A számokból látszik, hogy ideális csoportlétszámmal folynak az oktatások, hiszen 12 fős kiscsoportokban jól lehet haladni a nyelv elsajátításában" - mondta.
    
Hozzátette: mindenkinek szeretnének lehetőséget adni arra, hogy olyan képzést találjon a választott településen, ami elfoglaltságának, előzetes nyelvtudásának megfelel. A résztvevők száma az év végére a tervek szerint eléri a 10 ezret - közölte.
    
Varga Mihály hangsúlyozta, a program segíteni kíván azoknak, akik nem tudták önerőből finanszírozni a nyelvi képzést, mert a főiskolai/egyetemi évek alatt nem rendelkeztek ehhez megfelelő jövedelemmel, vagy az iskolából kikerülve a családalapítás miatt erre nem volt anyagi lehetőségük. A diákok 75 százaléka angol, 25 százaléka német, 2 százaléka francia nyelvoktatásra jelentkezett.
    
A miniszter szerint a program tapasztalatai és eredményei alapján lehet majd dönteni arról, szükség van-e a folytatásra.
    
Hozzátette, rengeteg levelet kapnak a regisztráltaktól, akik valóban úgy élik meg, utolsó lehetőséget kaptak arra, hogy ingyenesen tanulhassanak nyelvet, így megszerezve a nyelvvizsgát és ezzel a diplomát. Jelentős az érdeklődés a gyesen, gyeden levők körében is, akiknek a program a gyermeknevelés mellett kínál lehetőséget arra, hogy a friss diplomával érvényesüljenek a munkaerő-piacra visszatérve.
    
Felmérések szerint Magyarországon mintegy 50 ezren nem tudják átvenni diplomájukat nyelvvizsga hiánya miatt. 2013-ban 37 ezer hallgató szerzett diplomát, további 8800-an (19 százalék) azonban csak záróvizsga bizonyítványt kaptak, mert nem rendelkeztek az előírt nyelvvizsgával.
    
A nemzetgazdasági miniszter 2013. december 30-án döntött a 3 milliárd forintos költségvetésű diplomamentő program támogatásáról, amelynek a legfontosabb elvárása az, hogy a résztvevők 2015. december 31-ig sikeres nyelvvizsgát tegyenek. A résztvevők számára a képzés ingyenes. A nyelvvizsga költsége az egyént terheli, de regisztrált munkakeresőknél a program ezt is átvállalja.

forrás: MTI - kép: www.kre.hu