Egyre több családnak jelent segítséget a gyed extra

A félévi adatokhoz képest szeptember végére csaknem másfélszeresére emelkedett a gyed extrában részesülő kisgyermekes családok száma - nyilatkozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a kormányzati honlapnak.

   
Novák Katalin a tárca által az MTI-hez vasárnap eljuttatott közlemény szerint a kormany.hu-nak azt mondta: a kedvezményezettek összlétszáma az első félévi 18 584-ról a harmadik negyedév végére mintegy 8300-zal nőtt. A gyed extra szeptemberig 26 902 kisgyermekes szülőnek jelentett segítséget - emelte ki.
    

A harmadik negyedév végén mintegy 11 900-an részesültek egyszerre több gyermekük után is ellátásban amiatt, hogy több három év alatti kisgyermeket nevelnek. Emellett az első félévi adatokhoz képest 63 százalékkal, 4600-zal emelkedett a több ellátásban részesülők száma.
    

Mint az államtitkár felidézte: a kormány január elsején vezette be a gyed extrát annak érdekében, hogy tovább javítsa a kisgyermekes családok helyzetét, s ezzel együtt létrehozta a diplomás gyedet is. Utóbbit azok a fiatalok vehetik igénybe, akik gyermeket vállalnak felsőoktatási tanulmányaik során, illetve közvetlenül azt követően. Szeptemberig kétszázhatvanan éltek ezzel a lehetőséggel, ami 80 százalékkal haladja meg az első féléves adatot - fejtette ki.

forrás: MTI - kép:  http://szulok.babafalva.hu/